Erősebb és hitelesebb magyar képviseletet!

Erősebb és hitelesebb magyar képviseletet!

Kolozsváron tanácskozott az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége, valamint a szervezet területi igazgatói. A február 3-án megszervezett találkozón kiértékelték az elmúlt időszak politikai eseményeit, foglalkoztak a közelgő önkormányzati választások miatt esedékes jelölt- és listaállítással, valamint létrehozták a Néppárt központi kampánycsapatát is.

Mint ismeretes, miután az RMDSZ elzárkózott a magyar-magyar összefogás megvalósításától, Szilágyi Zsolt bejelentette: a Néppárt – Marosvásárhely kivételével – önálló polgármester-jelölteket indít, valamint önálló városi és megyei listákkal vesz részt a június 5-én megszervezésre kerülő önkormányzati választáson. A találkozón számba vették mindazokat a településeket és megyéket, ahol a Néppárt számít a szavazók támogatására, valamint kitértek a választásokat megelőző kampány főbb üzeneteire is. Tudatában annak, hogy a helyhatósági választásokon mindenki „hazai pályán játszik”, a Néppárt színeiben induló jelöltek fokozottan oda kell figyeljenek a település és megye gondjainak megoldására. Azzal, hogy az RMDSZ visszautasította a magyar összefogást, az erősebb magyar képviselet megvalósítását veszélyezteti. A néppárti jelöltek indulása ebben a helyzetben kiemelt fontosságú, ugyanis csak ez biztosíthatja a helyi közösségek számára a választás szabadságának és a korrupciómentes magyar képviselet megteremtésének lehetőségét. A Néppárt kampánycsapatát Zakariás Zoltán, a párt alelnöke vezeti majd.

Szilágyi Zsolt a jelenlévő elnökségi tagok és területi igazgatók előtt is megerősítette: a Néppárt célja az erősebb magyar képviselet megerősítése, s ennek érdekében széles körű mozgósításra lesz szükség, hiszen a legnagyobb veszélyt a választói közöny jelentheti.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál