Érvénytelen referendum: 20,41 százalékos volt a részvételi arány

Érvénytelen referendum: 20,41 százalékos volt a részvételi arány

Hiába tartott két napig a család meghatározásának pontosításáról szóló alkotmányos népszavazás: a választópolgárok érdeklődésének hiányában nem jött össze az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi arány. A Központi Választási Bizottság (BEC) adatai szerint urnazáráskor, azaz este kilenckor csupán 20,41 százalékos volt a részvétel, vagyis teljesen mindegy, mi a végeredmény – a referendum ellenzőinek bojkottja miatt vélhetően az „igen” szavazatok lesznek többségben – az egész annyit ér, mintha meg sem rendezték volna.

A BEC szerint 3 731 704 polgár szavazott, ebből városon 1 829 816, falun 1 901 888. Külföldön 121 118 polgár élt a szavazati jogával.

A kudarcos referendumot a politikusok a saját szájuk íze szerint magyarázták.

Codrin Ştefănescu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) helyettes főtitkára szerint  a referendumot az ellenzék és Iohannis elnök bojkottálta, félretájékoztatta a lakosságot, ám az emberek ennek ellenére is nagy számban jelentek meg az urnáknál. Úgy vélte, a referendum nem politikai szavazás volt, hanem egy hárommillió román által aláírt levél következménye, amelyet senki nem vállalt fel politikailag. A PSD helyettes főtitkára ugyanakkor sérelmezte, hogy Klaus Iohannis államfő nem biztatta arra az állampolgárokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, és ő maga is az utolsó percekben adta le a voksát, mintha „utálná azt, amiről az állampolgárok voksolnak”.

Ludovic Orban, a népszavazást amúgy támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint az alacsony részvételnek az az oka, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kisajátította a referendumot. Orban kifejtette, sokan azért nem jelentek meg az urnáknál, hogy ezzel „adjanak egy pofont Dragneának, vagy elkerüljék azt a helyzetet, hogy szívességet tegyenek Dragneának”.

Dan Barna, a szintén ellenzéki, de a népszavazást ellenző Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke arról beszélt: a referendum utáni Románia a 21. század Romániája. Szerinte a hétfői Románia pontosan megegyezik a pénteki, népszavazás előtti Romániával. „Tulajdonképpen a 21. század Romániája, az összes állampolgárával együtt, akik közül némelyek tradicionálisabbak, mások modernebbek, ismét mások informáltabbak, amilyen a társadalom” – mondta. Egyúttal a kormány lemondását követelte, amiért az kidobott 40 millió eurót az ablakon.

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) tiszteletbeli elnöke szerint a sikertelen referendum annak a bizonyítéka, hogy a Román Ortodox Egyház – Szociáldemokrata Párt (PSD) páros nem képes irányítani a népakaratot.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerint alázattal és tisztelettel el kell fogadnunk a referendum eredményét, és a népszavazás lezárásával véget kell vetni a gyűlöletbeszédnek és a manipulációknak.

„Jogi szempontból nem változik semmi: az alkotmány most sem engedélyezi az azonos neműek házasságát! A mi kötelességünk az, hogy visszaszorítsuk a gyűlöletbeszédet és a társadalmi megosztottságot. Racionális párbeszédre, a közösség számára közös érdeket jelentő kérdésekben pedig konszenzusra van szükségünk” – írta Asztalos Csaba a Facebookra.

Mihai Gheorghiu, a népszavazást kezdeményező Koalíció a családért nevű ernyőszervezet vezetője azt mondta: a genderideológia elleni küzdelem folytatódik, mivel meg kell hallgatni négymillió polgárt.

Úgy vélte, akkor is elsöprő a szavazatok száma, ha nem sikerült elérni a népszavazás érvényességéhez szükséges közel hatmillió voksot.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál