És a mi jogainkkal mi lesz?

És a mi jogainkkal mi lesz?

33 gyilkos, 47 erőszaktevő, 135 rabló és 184 tolvaj, összesen 529 bűnöző szabadult ki a börtönből büntetésének letöltése előtt – hála a szociálliberális koalíciónak, illetve annak a törvénynek, amely a kormányzó pártok bűnvádi eljárás alatt álló vezetőinek köszönhetően született meg és lépett életbe.

És ez még csak az első nap volt: a következő időszakban várhatóan 3349 társuk térhet vissza a társadalomba, de nem azért, mert megjavult – Romániában az elítéltek rehabilitálási aránya mérhetetlenül alacsony, a visszaesés a jellemző, mert a kiengedetteknek nincs megélhetésük –, hanem azért, mert az állam második és harmadik emberét, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnököt hirtelen aggasztani kezdték a börtönbeli sanyarú körülmények. No meg a strasbourgi emberi jogi bíróság véleménye…

A börtönkapuk megnyitása akkorát szólt, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter is behúzta a nyakát. Mondta is, hogy nem ő volt tisztségben, amikor elfogadták, hogy nem gondolt ekkora hatásra, hogy figyelni fogják a feltételesen szabadlábra helyezetteket – de a magyarázkodás többet ártott, mint amennyit használt. Nem mintha meglepetés lenne bárkinek, hogy a hatalmon levők képtelenek előbbre látni saját szűk érdekeiknél, hiszen más jogszabályok megalapozottsága sem jobb: hasból, előzetes hatástanulmányok nélkül fogadnak el mindent, aztán vagy beválik, vagy nem. Ez esetben rá se rántanak, hogy a széles többség számára hátrányos a rendelkezés: nem titok, hogy a döntéshozók folyamatban levő pereik miatt próbálják minden eszközzel lecsökkenteni a rabság idejét.

Persze nem erre hivatkoznak, hanem az elveszített perekre, amelyek kínos helyzetbe hozzák Romániát nemzetközi szinten.

Csakhogy ezzel még mélyebben belekavarodnak a hínárba. Mert annyi okuk lenne a szégyenkezésre, a gépjárművek idén eltörölt (de még keveseknek visszafizetett) környezetvédelmi illetékétől kezdve. A magukra hagyott gyermekek, a támogatástól megfosztott hátrányos helyzetűek, a rosszul ellátott betegek – éppen két éve a 64 fiatal életet kioltó és száznál több maradandó sérülést okozó Colectiv-tűzvésznek, és azóta semmit nem javultak a kórházi körülmények sem az égési sebesülések gyógyításában, sem másban –, a sárban-hóban kilométereket gyalogoló kisdiákok, a becsapott munkavállalók, a bürokráciával megfojtott vállalkozók, süllyedő autópályák, széteső vonatok, elsikkasztott állami javak és beruházások mind ellenük vallanak, jóformán semmi sem működik jól ebben az országban.

És a sornak nincs vége: a magunk részéről hozzátehetjük a hatalmi körökben és sportpályákon is gerjesztett nacionalizmust, a távolról sem teljes kisebbségi jogok folyamatos visszanyírását, iskoláink visszaállamosítását, a zászló- és anyanyelvhasználati hercehurcákat.

A magyarság állandó megaláztatását azonban valahogy nem veszik észre…

Demeter J. Ildikó / (Háromszék)

Facebook
Érintő hírportál