Fásítás Szalacson

Fásítás Szalacson

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) szemléletformáló akciójának fő célja felhívni a jelen generációk figyelmét az éghajlat-, környezet-, illetve természetvédelem jelentőségére, továbbá arra, hogy mindannyian hatással vagyunk bolygónk sorsának alakulására. A helyi közösségek faültetései egyfajta szimbolikus lépést jelentenek a jövő felé. Megmutatják, hogy kis változtatásokkal, vállalásokkal és a közösség aktív részvételével előremutató, s a következő generációk szempontjából véve is számottevő eredményeket lehet elérni.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete számára tehát kiemelt fontossággal bír környezetünk védelme, a klímaváltozás hatásainak mérséklését szolgáló kezdeményezések támogatása. Ezért március 12-én, csütörtökön az egyesület csatlakozott az Erdélyi Magyar Néppárt szalacsi szervezete által meghirdetett erdőtelepítési akcióhoz.

Az eseményen a párt országos elnöke, Csomortányi István is ásót ragadott és elősegítette a több száz facsemete elültetését.

A facsemetéket az ÉGE biztosította, a plántálást pedig egy nagyobb magánterületen végezték, amelyet a szalacsi földtulajdonos fásításra szánt.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Facebook
Érintő hírportál