Felhívás: Bárhol is éljenek, az erdélyi magyarok vegyenek részt október 2-án a népszavazáson!

Felhívás: Bárhol is éljenek, az erdélyi magyarok vegyenek részt október 2-án a népszavazáson!

Az utóbbi napokban Erdélyben is megjelentek azok a plakátok, amelyek az október 2-án tartandó anyaországi kvótanépszavazás ellen próbálják hangolni az embereket.

A magyarországi és az erdélyi baloldal bizonyos köreinek együttműködése nyomán Erdélyben is kifüggesztett plakátok megpróbálják nevetségessé tenni a népszavazást és jelentéktelennek bemutatni azt.

Elítéljük az emberek félrevezetését és sokatmondónak tartjuk, hogy az RMDSZ egyes országos vezetői nyílt kampányba kezdtek a népszavazás ellen. Nagy valószínűséggel a népszavazást gúnyoló plakátok erdélyi terjesztése is hozzájuk köthető.

Ahogy az elmúlt években Bukarestben tették, most, amikor nem csak az anyaország, de az egész nemzet egységesen üzenhet Brüsszelnek, ők most sem állnak ki nemzeti ügyünk mellett. A minden áron való kormányra kerülés nekik sokkal fontosabb, mint közösségünk ügye. Ellenkampányukkal a bevándoroltatás és a kvótapárti politika érdekeit szolgálják.

Arra kérjük segítőinket, önkénteseinket, hogy úgy, ahogyan az elmúlt hónapokban és hetekben tették, folytassák tájékoztató munkájukat, továbbra is segítsék a szavazatok begyűjtését és tudatosítsák a vasárnapi népszavazás jelentőségét.

Kérjük az Erdélyben és a Magyarországon élő nemzettársainkat, hogy vegyenek részt a népszavazáson és szavazzanak nemmel a kötelező betelepítési kvóta ellen!

 Az utóbbi száz év, nekünk, erdélyi magyaroknak, nem adta meg a szabad döntés jogát. Most véleményt mondhatunk.

Éljünk ezzel a joggal!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Ország Elnöksége nevében,

Szilágyi Zsolt, elnök

Kolozsvár, 2016. szeptember 28.

 

Facebook
Érintő hírportál