Gróf Rhédey Lajos szobrának ünnepélyes felavatása

Gróf Rhédey Lajos szobrának ünnepélyes felavatása

Bizonyára alig akad olyan nagyváradi, aki ne azt mondaná, hogy megyünk a Rhédey-kertbe, a Rhédeybe, esetleg a „rédaiba” – hiába nevezték el Nicolae Bălcescuról, a köztudatban így él ma is az a park, amit gróf Rhédey Lajos (1761–1831), városunk nagy mecénása adományozott Váradnak. Azzal a területtel egyetemben, melyben ma az állatkert kap helyet, és ahol ma is ott áll mementóul a Rhédey-család kápolnája, amelyben nem is olyan régen ugyan még szarvasok tanyáztak, de ma már felújítva várja a látogatókat és megemlékezőket.

Rég megérett az idő arra, hogy emléket állítsunk itt városunk nagylelkű mecénásának. Az idén június 18–24. között zajló Szent László Napok keretében pedig végre teljesül többéves álmunk, és a kulturális fesztivál első napján, 16:30 órakor felavatjuk gróf Rhédey Lajos szobrát.

A szoborállítás gondolata először 2013-ban, a Rhédey-kertben megtartott első Szent László Napokon merült fel, és miután a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is támogatásra méltónak ítélte meg az elképzelést, a következő, 2014. évi Szent László Napokon gyűjtést szerveztünk, a Magyar Polgári Egyesület pedig a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) pályázott támogatásért, mely másfél millió forinttal támogatta a tervet. Ebből a pénzből sikerült kiönteni egy aradi öntőműhelyben Deák Árpád alkotását. És ebből a támogatásból készült el a szobor talapzata is, amely már készen várja, hogy rákerüljön Nagyvárad nagy mecénásának büsztje.

A szoboravatón közreműködik Róka Szabolcs Tinódi-lant díjas énekmondó.

Nagy szeretettel várunk mindenkit!

Facebook
Érintő hírportál