Gyilkos vagy humánus gazdaságot a Kárpát-medencében?

Gyilkos vagy humánus gazdaságot a Kárpát-medencében.

Tőkés László európai parlamenti képviselő fővédnökként vett részt a kiskunfélegyházi Közép-Európa Klub március 18-19-én megrendezett környezetvédelmi konferenciáján. Az 1994-ben létrejött civil szervezetet híven jellemzi képi szimbólumának felirata: „Mentsük meg szülőföldünket, a Kárpát-medencét! / Cselekedjünk együtt a környezet- és klímabiztonságért!” A klub Kárpát-medencei feladatok a 21. században elnevezésű, másfél évtizede indult programja keretében zajlik a mostani tudományos szakértekezlet, amelynek címe: Gyilkos vagy humánus gazdaságot a Kárpát-medencében.

A szakma jeles képviselőit, az előadókat és az érdeklődőket a pénteki kezdőnapon Kelemen József, a Közép-Európa Klub elnöke köszöntötte. A Kiskunság fővárosának nevében Csányi József polgármester üdvözölte az egybegyűlteket. A konferencia levezető elnökeként Varga Zoltán ökológus, debreceni professor emeritus nyújtott szakmaim bevezetést és eligazítást a részvevőknek.

Megnyitó beszédében Tőkés László a Közép-Európa Klubbal kialakult személyes kapcsolatáról szólva nagy elismeréssel méltatta annak példamutató tevékenységét. A „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” elvének szellemében értékelte Kelemen József hivatástudó munkásságát, a közép-európai térség természetvédelmének, valamint a mesterségesen meghúzott határok által felszabdalt Kárpát-medencei nagyrégió – mint „tökéletes földrajzi és politikai egység” – eredeti állapotának a megőrzése és helyreállítása szolgálatában. „Egy gyilkos és öngyilkos történelmi korszak nehezékétől szabadulva és visszahúzó erejét leküzdve a Kárpát-medence teremtett valóságából fakadó összetartozását, földrajzi-természeti egységét közös erővel kell érvényre juttatnunk” – mondotta az erdélyi képviselő, a térség népeinek együttműködését, ezzel együtt pedig a külhoni magyar közösségek, illetve Erdély alanyi jogú, autonóm szerepvállalását szorgalmazva ebben a korszakos jelentőségű törekvésben.

Európai képviselői minőségében Tőkés László átfogó tájékoztatást nyújtott a természeti katasztrófával fenyegető verespataki bányatervvel szembeni európai parlamenti fellépéséről, valamint a romániai, illetve erdélyi erdők védelmében kifejtett tevékenységéről – készséggel felajánlva, hogy a konferencia, illetve a Klub ajánlásait is megjelenítse az Európai Unió törvényhozásában.

A megnyitást követően a víz világnapjáról való ünnepélyes megemlékezésre került sor, mely napot az ENSZ égisze alatt immáron több mint egy évtizede március 22-én tartanak meg világszerte. Ebből az alkalomból a Móra Ferenc Gimnázium egyik diákja Kányádi Sándor Ének a forrásról című költeményét adta elő.

Ezt követően a szakelőadások sorát Varga Zoltán nyitotta meg A Kárpát-medence természeti értékei: egység, veszélyeztetettség és a jövő kilátásai című tanulmányával. Borhidi Attila akadémikus, botanika- és ökológiaprofesszor A 21. század várható éghajlata és gazdasági-társadalmi következményei a Kárpát-medencében címen értekezett, Szalai Sándor, a gödöllői Szent István Egyetem éghajlatkutató docense pedig a klímaváltozásnak a Kárpát-medencei vízgazdálkodására gyakorolt hatásairól tartott érdekfeszítő előadást.

A konferencia szünetében Visy Zsolt régész, professor emeritus a Közép-Európa Klub Verespatak múltja, jelene és jövője képekben című vándorkiállítását nyitotta meg, mely néhány évvel ezelőtt már Brüsszelt, az Európai Parlamentet is megjárta.

Délután további rangos előadásokkal folytatódott az értekezlet, amely hozzászólásokkal, kérdésekkel és válaszokkal, valamint a konferencia elnökének összefoglalójával ért véget az első napon.

Ma Állásfoglalás és ajánlások megfogalmazásával zárul a konferencia. A szervezőknek feltett szándékuk, hogy hosszú távon egy Kárpát-medencei Környezet- és Klímabiztonsági Központot hozzanak létre Kiskunfélegyházán.

Nagyvárad, 2016. március 19.

Tőkés László  EP-képviselő sajtóirodája

 

Facebook
Érintő hírportál