Hagyjuk otthon a gondokat, és érezzük jól magunkat!

Hagyjuk otthon a gondokat, és érezzük jól magunkat!

Beszélgetés Zatykó Gyulával, a nagyváradi Szent László Napok főszervezőjével

Várad összeköt – ezzel a mottóval zajlik 2019. június 24–30. között az immár hetedik alkalommal megszervezett Szent László Napok Nagyváradon. Nem véletlen a választás, hiszen a Szent László Egyesület főszervezésében – több partnerrel és támogatóval vállvetve – tető alá hozott, egyhetes rendezvénysorozat a térség magyarságának egyik legnagyobb nyári kulturális fesztiváljává nőtte ki magát, évről évre egyre többen érkeznek a történelmi Bihar vármegye határon inneni és túli településeiről, illetve távolabbi vidékekről egyaránt.

Milyen újdonságokkal készülnek a szervezők az immár 7. Szent László Napokra? Melyek azok az események, amelyek ezúttal is igazi kovászként szolgálnak majd?

A programok struktúráján nem változtattunk, esetleg a hangsúlyokon. Marad a családbarát, történelmet, kultúrát, hagyományőrzést, népművészetet és még sok más, nekünk, magyaroknak fontos értéket felmutató közösségi együttlét. Jólesik néhány napra elszakadni a napi problémáktól, és együtt lenni szép környezetben, jó programok társaságában.

Az eddigi bejelentések alapján számos jól bevált eseményt is megtalálunk a programban. Mit ajánlana az olvasók figyelmébe?

Minden bizonnyal nagy érdeklődés lesz a magyar honfoglalás-kori tábor, az azzal együtt járó programok iránt. A legavatottabbakat, a magyarországi Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést szervező csapatot kértük fel, hogy ebben az évben ők szervezzék meg ezt a programot, és adjanak egy kis ízelítőt őseink életviteléből, tudásából.
Persze idén is számtalan gyerekeknek és gyerekes családoknak szóló program lesz, játékok, foglalkozások, a közkedvelt Alma zenekar is szórakoztatja a legkisebbeket – és nem csak.
Rengeteg képzőművészeti kiállítás lesz, érdemes ezeket is megtekinteni, mert magyarországi, illetve erdélyi kiállítók egész sora fogja megmutatni alkotásait, lesz köztük két nagyváradi is.
Debrecen kiemelt partnerünk ebben az évben, több programmal mutatkoznak be, lesz mézeskalács-készítés is, amibe a közönséget is bevonják, de fellép a Debrecen Dixieland Jazz Band, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, és itt lesznek velünk a szintén debreceni Kodály Filharmonikusok is.
Több zenei élmény lesz, mint a korábbi években, délutánonként is lesz egy-egy koncert. Akárcsak két évvel ezelőtt, idén is két színpadot fogunk felállítani a már meglévő nyári színházban rendelkezésre álló deszkák mellett, mivel idén már újra lehet használni a Fejedelmi udvart is.
Fel sem tudom sorolni, mennyi érdekes és szórakoztató rendezvényünk lesz. El kell jönni, és meg kell nézni!

Ez immár a hetedik Szent László Napok. Bizonyára nem könnyű újabb és újabb programokkal előrukkolni, mint ahogy nem lehet könnyű eldönteni, hogy kik legyenek a meghívott sztárfellépők, hiszen egyre nagyobb azoknak a köre, akik már jártak a fesztiválon. Elárulna néhány titkot a kulisszák mögül arról, hogyan zajlik a szelekció?

Minden évben úgy fejezzük be a fesztivált, hogy marad néhány meg nem valósított elképzelés. Ezeket igyekszünk a következő évben betenni a programba. Ezen kívül többen keresnek meg, a figyelmünkbe ajánlva egy-egy programot. A zenei szelekció a legbonyolultabb és talán a legmegosztóbb, mert sokan a saját ízlésüknek megfelelő zenét preferálnák. De a Szent László Napok több tízezer embernek szól, úgyhogy az ő szórakozásuk a mérvadó. Igyekszünk úgy válogatni, hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt. Reméljük, sikerül is.

Mivel ajánlaná a fesztivált azoknak, akik még soha nem látogattak el a Szent László Napokra?

Annyi nehéz nap van egy év alatt az életünkben, jöjjenek el, legalább néhány napra hagyják otthon a gondokat, és érezzék jól magukat több ezer nagyváradival egyetemben. Hiszen Várad összeköt.

(szentlaszlonapok.ro)

Facebook
Érintő hírportál