Hagyományos adventi együtténeklés

Hagyományos adventi együtténeklés

Közös imádkozásra, éneklésre várja advent első vasárnapján, 2017. december 3-án a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület a nagyváradiakat a város önkormányzata által elhelyezett adventi koszorúhoz. Az ünnepi eseményre 18.30 órától kerül sor az immár megszokott helyen, a Szent László templom városháza felőli sarkánál.

A szervezők tájékoztatják ugyanakkor az érdeklődő közönséget, hogy a gyertyagyújtással, énekléssel bevárják mindazokat, akik 17 órától részt vesznek Sebestyén Márta, UNESCO- valamit Kossuth-díjas népdalénekes és Andrejszki Judit barokkénekes Angyalok és pásztorok című karácsonyváró koncertjén a Nagyvárad-újvárosi református templomban. Mint ismeretes, a neves előadók a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Nagyvárad-újvárosi református egyházközség meghívására érkeznek Váradra.

Készüljünk együtt karácsonyra!

 

Facebook
Érintő hírportál