Hagyományos újévköszöntő Nagyváradon

Hagyományos újévköszöntő Nagyváradon

2017: az örök megújulás jegyében

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított, több mint két évtizedre visszatekintő hagyomány jegyében 2017 elején is megrendezték Nagyváradon az újévköszöntő ünnepélyt, mégpedig január 14-én. Eredeti célkitűzésének megfelelően a rendezvény a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit és szolgálattévőit hivatott közösségbe vonni, illetve hitünk és nemzeti öntudatunk szellemében útjára bocsátani az új esztendőt.

1 újévköszöntő2 NemesTőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke meghívására idén is sokan jelentek meg a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) otthont adó egyházkerületi székház dísztermében, ahol a Szózat eléneklése után Török Sándor egyházkerületi főjegyző, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Nemes Csaba református lelkipásztort, főtanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét az újévköszöntő igei beszédre.

Az est házigazdája, Tőkés László újévnyitó beszédében előbb a közjó és a közszolgálat fogalmait és azok mibenlétét, jelentőségét, horderejét járta körül, majd visszatekintve a mögöttünk hagyott 2016-os évre, kegyelettel adózott azok emlékének – szűkebb és tágabb pátriánkra való kitekintéssel, a teljesség igénye nélkül –, „akik a közjó szolgálatában égették el életüket, és akik a minden élők útján távoztak el közülünk”. Felidézte egy-egy tavalyi kerek évforduló kapcsán Márton Áron, Jakó Zsigmond és Jakabovits Miklós alakját, akiknek emlékévet, emlékkonferenciát és életmű-kiállítást szentelt nemzeti közösségünk. Szót ejtett a magyar forradalom és szabadságharc hőseiről is a lezárult 1956-os emlékév kapcsán. A jól elvégzett munka, az esetleges sikertelenségek és a ránk váró feladatok hármas összefüggésében végzett számbavétel során felhívta a figyelmet: a közjó szolgálata nem tehető múlt időbe. Méltatta azon jeleseinket, akik sokrétű közszolgálatot végeznek a polgári, politikai, egyházi életben, az oktatás és művelődés területén, a közélet bármely pászmáján. Külön is említette a valóban „civil” szervezeteket, az öntevékeny közösségeket, továbbá a demokráciaközpontokat és honosítási irodákat, valamint azon szervezeteket, amelyeket az évek során A Közjó Szolgálatában Díjjal tüntettek ki az újévi fogadásokon.

3 TokesA püspök sorra köszöntötte a meghívottakat, köztük az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőit, a PKE és az egyházak képviselőit, a polgári élet jeleseit, valamint munkatársait, segítőit. A köszönet és hála hangján szólt mindenkihez, külön kiemelve „főtámogatóinkat”, a magyar kormányt, az Országgyűlést és a Nemzetpolitikai Államtitkárságot.

A 2017-es évre nézve Isten áldását és erejét kérte ahhoz, hogy „erősítsük meg azt a nemes és szent elhatározásunkat, hogy »jó és balszerencse közt«, »alkalmas és alkalmatlan időben«, kedvező és kedvezőtlen körülmények között, hitünk és nemzetünk, nagyváradi és erdélyi-partiumi népünk iránti odaadással és hűséggel töretlenül folytatjuk a köz javára vállalt szolgálatunkat”.

Három latin szállóige vezéreljen bennünket ebben a szolgálatban – mondotta Tőkés László. A „De profundis clamavi ad te Domine” zsoltárvers mint adventi ige a nyomorúság, a bűn, az elnyomás mélységéből szabadulást kereső, lehúzó sorsa fölé emelkedni vágyó ember fohásza Istenéhez. S míg 1956-ben „egy nép kiáltott” a mélységből, fél évezreddel ezelőtt „az egyház babiloni fogságából” egész Európa kiáltott így. Kisebbségi létünkben ezt tettük számtalanszor – emlékeztetett a püspök. A reformáció idei jubileumi emlékévében is csak az Istenbe vetett állhatatos hit és remény jegyében mondjuk: „Dum spiro, spero” (amíg lélegzem, remélek) – látván azt a sokrétű globális válságot, ami az emberiséget sújtja, beleértve Európát és Romániát. Kontinensünk az özönvízszerű migrációval, eme újkori népvándorlással küszködik, országunk a megbicsaklott rendszerváltással és posztkommunista visszarendeződéssel. Általános politikai és erkölcsi válságnak vagyunk szenvedő alanyai, mivel a hatalom és az anyagi javak bálványozásában megvakult vezetőink és hamis prófétáink vesztükbe kormányozzák népeinket – élt egy újabb bibliai párhuzammal Tőkés László. Aki végül minden nyomorúságunk dacára – kisebbségi jogfosztottság, nagyméretű elvándorlás, demográfiai válság, falvaink elnéptelenedése, társadalmi megrekedtség stb. – az örök megújulás jegyében idézte harmadikként a „Vivat, crescat, floreat!” (éljen, nőjön, virágozzon) latin jókívánságot, nemzetünkre, családjainkra, ifjúságunkra vonatkoztatva. Hitünk győzelmét hirdetve, kincseinket óvva, jövőnket építve kell megoldást és kiutat találni helyzetünkből – zárta újévi köszöntőjét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke.

4 SzaszfalviAz est díszvendégeként Szászfalvi László csurgói református lelkipásztor, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának kereszténydemokrata alelnöke a magyar kormány és törvényhozás üdvözletét tolmácsolva mondott igei alapú, de számos politikai összefüggésre rámutató köszöntőbeszédet. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – idézte Pál apostolt annak kapcsán, hogy minő kihívások előtt áll a nemzet, Magyarország, Európa, miközben számos pozitívumot mutathatunk föl. Többek között a magyar nemzetpolitikában végbement paradigmaváltást, a határok fölött nemzetegyesítés folyamatát, az ország megvédésére tett erőfeszítéseket említette. 2017 kiemelkedő jubileumait sorolva – az új esztendő a reformáció, Szent László király, Arany János emlékéve, közvetlen partiumi kötődésekkel – az előtte szólóval egybehangzóan biztatott: nagyon gazdagok vagyunk, csodálatos örökségünk pedig kellő alap a megújuláshoz is.

5 PKEDA továbbiakban sor került A Közjó Szolgálatában Díj ünnepélyes átadására, idén a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete érdemelte ki, laudációt Tolnay István egyetemi tanár, az Alapítók Tanácsának alelnöke mondott. Ezen ünnepi alkalommal adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly Díját is Lászlófy Pál tanárnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége korábbi, jelenleg tiszteletbeli elnökének, akinek pályáját és munkáját utóda, Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök vázolta és méltatta.

8 Szilagyi 7 egyutteneklesA program zenei intermezzóit Imre Kamilla másodikos elemista, az Il Pastor Fido együttes és váradi zenetanárok-kántorok egy csoportja szolgáltatta. A kislány rábaközi dalcsokorral, a felnőttek barokk muzsikával, illetve szatmári újévi kántáló énekekkel örvendeztették meg hallgatóságukat.

Az új esztendei pohárköszöntőt Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke mondta el. A fogadásra érkezettek a PKE Diákszervezete részére ajánlhatták fel adományaikat – közölte Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.

 

 

Facebook
Érintő hírportál