Halálos tavasz a nagyváradi filmklubban

Halálos tavasz a nagyváradi filmklubban

A Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt a Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja Nagyváradon a Magyar Filmek Klubját.

Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényéből írta a két nő között őrlődő férfi történet bemutató film forgatókönyvét. Karádynak ez volt az első filmje, és egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt.

A szervezők 2017. február 16-án, csütörtökön 17.30 órától szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit az EMNT-irodába (Kálvin János utca 1. szám). A vetítés mellett természetesen ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől.

A filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

Facebook
Érintő hírportál