Hetedik esztendeje szolgálják az Érmelléket

dedikálás sütő évaHetedik eatendeje szolgálják az Érmelléket

Kedden mintegy kétszáz ember fordult meg az érmihályfalvi EMNT-irodában, ahol honosítási és egyéb ezzel járó ügyeket lehetett intézni a kolozsvári magyar külképviselet munkatársain keresztül.

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Kormány 2010-ben együttműködési megállapodást kötött az egyszerűsített honosítási ügyintézést illetően. Ennek eredményeként 2011-től  már 20 demokráciaközpont kezdte el működését szerte Erdélyben és a Partiumban. Azóta a közös munka gyümölcsként Érmihályfalván és az érmihályfalvi honosítási irodához besorolt településeken (Albis, Szalacs, Ottomány, Érkörtvélyes, Érkeserű, Székelyhíd) mintegy 50 konzuli napot tartottak, megközelítőleg 4000 főt honosítottak, másfél ezer anyakönyvi aktát, több száz útlevelet és magyarigazolványt bocsátottak ki.

Ez alatt az idő alatt kivétel nélkül Simon Edina konzulátusi ügyintéző szolgálta állandó jelleggel az érmelléki településeket, azaz hetedik esztendeje, hogy folyamatosan leutazik Érmihályfalvára és a szomszédtelepülésekre, eleget téve annak a temérdek munkának, amivel a honosítási procedúrák járnak.

Utolsó konzuli napjára március első hetében kerül sor, ami egyben megbízatása végét is jelenti, ugyanis több munkatársával együtt – köztük a Mihályfalván sokak által ismert és tisztelt dr. Laky Takács Péterrel együtt – visszatérnek Magyarországra.

dedikálás sütő éva1konzuli nap érmihályfalvaAz itt eltöltött szolgálati idő emlékére az EMNT-iroda Sütő Éva frissen megjelent kötetével ajándékozta meg a kolozsvári magyar külképviselet munkatársait, mely kötet éppen arról a tájegységről szól, mely merőben része volt az itt eltöltött szolgálati idejüknek is.

A kötet kiadását, amelyet emlékbe vihetnek haza, éppen a Magyar Kormány támogatta a Bethlen Gábor Alapon keresztül, mely támogatáshoz hozzájárult az EMNT-irodához kötődő Érintő Egyesület is. Az érmelléki hagyományokkal, népszokásokkal és adomákkal fűszerezett Érmelléki embermesék című kötetet a szerző dedikálta.

(Főoldali fotó: Sütő Éva dedikálja kötetét Simon Edinának)

 

Facebook
Érintő hírportál