Honfoglalás-kori időutazás a 7. Szent László Napokon

Honfoglalás-kori időutazás a 7. Szent László Napokon

Egy hónap és egy nap választ már csak el az idén június 24–30. között zajló Szent László Napoktól, így eljött az ideje, hogy a térség egyik legnagyobb kulturális fesztiváljának újabb programpontjairól rántsuk le a leplet. Új komoly-, nép- és könnyűzenei eseményekről, hagyományőrző programokról és jótékonysági akciókról számolt be Zatykó Gyula főszervező, Mihálka Melinda programszervező és Bíró András Zsolt antropológus, a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj főszervezője 2019. május 23-án, csütörtökön a sajtó képviselőinek.

Jótékonysági akciók

Zatykó Gyula elöljáróban bejelentette: újabb jótékonysági akciót hirdetünk meg a 7. Szent László Napokon: a Nagyvárad-Olaszi Szentlélek kiáradása római katolikus templom (Barátok temploma) altemplomának felújítására szervezünk gyűjtést. Adakozni lehet a június 25-én, a templomban zajló Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus fellépésén.

A másik nagyszabású jótékonysági akciónkról – mint ismert – már korábban beszámoltunk: a Partiumi Keresztény Egyetem által útjára indított tehetséggondozási program finanszírozásába is beszáll a Szent László Napok: az Össznépi örömfőzésen összegyűlő összeget ajánlják fel a hallgatók ösztöndíjának biztosítására „Kifőzzük a PKE-nek” mottóval.

Koncertek szerdától vasárnapig

Újdonság az idei Szent László Napokon, hogy egész héten lesznek zenei események, június 26-án, szerdán pedig már a nagyszínpad is fog állni a várban, és minden este koncertekkel várjuk a nagyérdeműt.

  • Már aznap (június 26., szerda) igazi komolyzenei élménnyel várjuk a műfaj szerelmeseit – vendégünk lesz Debrecenből a Kodály Filharmónia.
  • Régi zenével gyarapítja fesztiválunk zenei kínálatát a Kájoni Consort – június 29., szombat;

A népzene és néptánc immár hagyományosan elengedhetetlen része a Szent László Napoknak:

  • Vendégünk lesz a Felszállott a páva című műsorból ismert Bekecs néptáncegyüttes, amely az Ember az embertelenségben produkciót hozza el Váradra június 23-án, vasárnap – előző nap pedig szintén a Szent László Napok részeként fognak fellépni Biharkeresztesen ;
  • Fellép a váradiak által jól ismert és kedvelt Csillagocska néptáncegyüttes és zenekara, valamint a Saroglya zenekar is – június 28., péntek;
  • Hallottam egy régi nótát címmel a Csíkmadarasi Népi Zenekar szórakoztatja a népdal és a nóta kedvelőit – június 27., csütörtök;

Mihálka Melinda programszervező ugyanakkor további könnyűzenei csemegékről számolt be a sajtó képviselőinek:

  • Visszatérő vendége a Szent László Napoknak a Loyal együttes – június 27., csütörtök;
  • Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul – június 28., péntek,
  • Itt lesz velünk a magyar Beatlesként emlegetett The Black Birds emlékzenekar – június 28., péntek;
  • A hatvanas évek rockjának stílusjegyeiből, bluesból és popból egyaránt merítő Neonhal – június 29., szombat;
  • A dzsessz szerelmeseinek kínál igazi csemegét a Debrecen Dixieland Jazz Band – június 30., vasárnap;
  • A Misztrál zenekar eközben az Álomkófic című gyermekműsorral várja a legkisebbeket – és természetesen nem csak – június 29., szombat

És – mint Mihálka Melinda is felhívta a figyelmet – ne feledkezzünk meg a már bejelentett együttesekről sem. Velük kapcsolatosan újdonság, hogy a Csík zenekar a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesekből jól ismert Lovasi Andrást és az LGT legendás gitárosát, Karácsony Jánost is elhozza Nagyváradra. Fergetegesnek ígérkezik tehát a koncert június 28-án, pénteken a nagyváradi várban felállított nagyszínpadon.

Amint már arról korábban beszámoltunk, a Szent László Napokat csúcsra járató hétvége további sztárzenekarai: a Péterfy Bori & Love Band, a Neoton Família sztárjai, az Ocho Macho, az Alma Együttes, valamint a Vintage Dolls.

„Kurultájos” hagyományőrzés

Amint már megszokhatták, nincs Szent László Napok hagyományőrző programok nélkül. Idén pedig az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj programokkal érkezik a fesztiválra. Mint Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés főszervezője elmondta, a honfoglalás korát jelenítik meg a nagyváradi várban jurtával, viselet- és fegyverbemutatókkal, sámán- és táltoszenével, előadásokkal, különféle foglalkozásokkal, lovas és gyalogos íjászattal, íjásztatással, lovas ügyességi vetélkedőkkel, és még a lovas solymászatból is ízelítőt kapunk.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk Nagyváradon ezen a szép fesztiválon, Szent László városában” – fogalmazott Bíró András Zsolt, jelezve egyúttal, hogy a Magyar–Turán Alapítványnak szívügye Várad, „a nagyváradi vár pedig méltó környezetet ad ahhoz, hogy megmutassuk, milyen nagy őseink voltak, milyen gazdag kultúrát képviseltek”.

További részletek a 7. Szent László Napokról honlapunkon (www.szentlaszlonapok.ro), és érdemes követni folyamatosan frissülő Facebook és Instagram oldalunkat is.

A 7. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia.

A Szent László Napok sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál