Honosítási napot tartottak Szalacson

Honosítási napot tartottak Szalacson

November 21-én, szerdán honosítási napot tartottak Szalacson. Az eseményre, mint mindig, ezúttal is az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodahelyiségébe került sor.

Az érmihályfalvi EMNT-iroda alkalmazottjai honosítási kérelmek és minden hozzá kapcsolódó ügyintézésben is a helybéliek rendelkezésére álltak, ugyanakkor az útlevélkérelemmel kapcsolatos tudnivalókról, az anyasági támogatás igényléséről, valamint a babakötvény-kérelem leadásával kapcsolatos tennivalókról is felvilágosítást nyújtottak az érdekelteknek.

Továbbra is kérik azokat, akik 2014 után tették le a magyar állampolgársági esküt, fáradjanak be az irodába egy kérvény megfogalmazására, mivel az említett évtől kezdődően a magyar állam már nem bocsátja ki automatikusan az anyakönyvi okmányokat. Akik szeretnék megkapni a magyar anyakönyvi irataikat, a kérvényezéshez hozzák be a honosítási okmányt, valamint a román személyi igazolványt is. A szerdai napon 40 személy tette le kérelmét ebben az ügyben.

A következő honosítási nap dátumáról idejében értesítjük az érdekelteket.

Facebook
Érintő hírportál