Húsvéti vásár érmelléki és partiumi ízekkel a nagyváradi Magnólia parkban

Húsvéti vásár érmelléki és partiumi ízekkel a nagyváradi Magnólia parkban

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének szervezésében március 24–25-én ismét megrendezésre kerül Az Érmellék Ízei és Termékei nevet viselő húsvéti vásár, amelyen ezúttal is a régió termékeinek és ízeinek kedvelői találhatnak kedvükre valót az ünnepi asztalra.

A börzére a nagyváradi Magnólia parkban kerül sor, szombaton és vasárnap 10–18 óra között.

A vásáron többek között a régió kézműves termékeivel, kistermelőinek élelmiszereivel találkozhatnak mindazok, akik a régi húsvétok ízeit, zamatát, hangulatát szeretnék megidézni.

Érmelléki borászok, méztermelők, sajtkészítők termékeit és egyéb portékákat lehet majd megvásárolni, ugyanakkor kaphatóak lesznek hidegen sajtolt olajtermékek, házi szörpök, mézeskalács-remekművek, savanyúságok, tormakészítmények a húsvéti sonkához, illetve a már ismert kézművesek kerámiatárgyaihoz is hozzá lehet majd jutni.

A kirakodón, mint mindig az Aranykapu Kulturális Egyesületen keresztül a szatmárnémeti termékek is részt vesznek.

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének ezúttal is fontos szempont a helyi termékek népszerűsítése, nem csupán azért, mert ezzel a vidéki kistermelőket segítik a külföldi behozatallal szemben, hanem azért is, mert az itthon készült élelmiszerek sokkal ízletesebbek és egészségesebbek, mint a bevásárlóközpontok felhozatala.

A börze ezúttal is a Búzavirág védjegy alatt zajlik.

 Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

 

Facebook
Érintő hírportál