Ide vezet az etnikai feszültségkeltés! Fekete március után fekete június?!

Ide vezet az etnikai feszültségkeltés! Fekete március után fekete június?!

Felelősségre vonást és a belügyminiszter lemondását követeli a Néppárt, valamint az újonnan felálló Európai Bizottsághoz fordulnak

A brutális, fekete márciusi eseményeket idézik meg a mai, Úz-völgyi történések. Mint ismeretes, pattanásig feszültek az indulatok, miután a katonai temetőnél jelen lévő magyar közösség, békésen imádkozva, élőlánccal próbálta megakadályozni a történelemhamisító román emlékmű felavatását. Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége azonnali lemondásra szólítja fel Carmen Dan belügyminisztert, uszítás miatt ügyészségi feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, valamint a nemzetközi fórumokat is tájékoztatja a kialakult helyzetről, mely csak a jelenlévő magyarok lélekjelenlétének köszönhetően nem torkollott komolyabb összecsapásba. A Néppárt az újonnan felálló Európai Bizottságtól kéri: vizsgálóbizottság keretében állapítsák meg az immár nemzetközi szintű botrány felelőseit.

Elfogadhatatlan, a legrosszabb időket idéző eseményeknek lehettek tanúi ma délután az Úz-völgyi katonatemetőnél jelenlévők. A felheccelt tömeg, mely a történelemhamisító és temetőgyalázó emlékművet érkezett felavatni, erőszakos módon betört a temető területére, lincshangulatot idézve elő, megfélemlítve ezzel a jelenlévő, békés magyar közösséget. Az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a Minta ifjúsági szervezet tagjai is jelen voltak a helyszínen, Tőke Ervin néppárti politikus beszámolójából pedig kiderült: az előre bejelentett rendezvény magyar résztvevői békés módon igyekeztek megakadályozni az emlékműavatást, elállva a temető bejáratát, a kivezényelt csendőri erők pedig – akik tettlegességig fajuló konfliktusba keveredtek az oda érkező, a magyarokhoz képest túlerőben lévő felheccelt tömeggel – súlyos hibát követtek el, amikor túl közel engedték a felheccelteket a jelenlévő magyarokhoz, akiket – a temető kerítését átugorva – megpróbáltak hátba támadni.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a csendőrség jelenléte ellenére ilyen helyzet alakulhatott ki, ezért Carmen Dan belügyminiszter lemondását követeli, valamint – uszítás miatt – feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az ügyészségen. Ugyanakkor a Néppárt vezetői tájékoztatják az eseményekről a nemzetközi fórumokat is, külön kiemelten az újonnan felálló Európai Bizottságot, melytől kérik, vizsgálóbizottság keretei között állapítsák meg a felelősöket.

„Felháborító, hogy miután minden törvényi keretet áthágva kisajátították az Úz-völgyi temető területét, az emlékművet pedig érvényes építési engedély hiányában állították fel, valamint meggyalázták az ott nyugvó hősi halottak emlékét, most erőszakhoz folyamodva avatják fel a történelemhamisító emlékművet. E nemzetközi szintű botrány, valamint ezek a módszerek a marosvásárhelyi fekete március történéseit idézik meg, melyről azt hittük, egy európai uniós országban már soha nem ismétlődhetnek meg. Egyértelmű és brutális magyarellenességgel van dolgunk, melynek hazai és nemzetközi szinten is azonnal megálljt kell parancsoljunk!A helyszínen jelenlévő tagjaink beszámolójából egyértelműen kiderül: a jelenlévő magyarok lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt komolyabb atrocitás, ugyanakkor példa nélküli, hogy 2019-ben, az Európai Unióban, mesterségesen gerjesztett etnikai feszültség nyomán hasonló erőszakos események történjenek. Követeljük a felelősségre vonást és az ügy teljeskörű kivizsgálását, s mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az Úz-völgyi temetőbe az eredeti állapotok helyre állhassanak” – jelentette ki Csomorátnyi István, a Néppárt országos elnöke.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál