Kedves Magyar Testvéreim!
A Hazatérés Temploma lelkészeként testvéri köszöntésemet küldöm azért, mert a Lélek arra indította Önöket, hogy zarándoklattal emlékezzenek meg Észak-Erdély és a Székelyföld, továbbá Észak-Partium, így Nagyvárad hazánkhoz történő visszatérésének 75 éves évfordulójáról.
Templomunk felszentelése éppen egybeesett a Kormányzó, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kolozsvári dicsőséges bevonulásával, kizárólag ezért nem tudott személyesen jelen lenni a székesfőváros szívében, a Szabadság téren épült templomunk felszentelési istentiszteletén. Gyülekezetem, s a híveimhez hasonlóan nemzetben gondolkodó magyar honfitársaim ünnepi megemlékezéseinkkor együtt könnyezik meg újra, meg újra a korabeli filmhíradók által megörökített kegyelmi pillanatokat, amikor ujjongó magyarok tíz- és százezrei fogadták kitörő lelkesedéssel magyar honvédeinket, köszönhetően annak a részleges igazságtételnek, melyet a „Nem, nem, soha” lemondást nem tűrő revizionista állam- és korszemlélete eredményeként a II. Bécsi Döntés tett lehetővé.
Szemben a szabadkőművesek trianoni békediktátumával, 1940. augusztus 30-án, Bécsben a magyar nemzeti önrendelkezést is figyelembe vevő és érvényesítő döntés született, kényszerűleg tudomásul véve ugyan a Habsburg Monarchia felbomlásával együtt a történelmi magyar állam felosztását is, de csakis úgy, hogy a partiumi és erdélyi magyarok többsége ismét magyar állami fennhatóság alá kerülhetett. Tekintettel arra, hogy az érintett területeken nem lehetett volna egy az egyben etnikai határvonalat húzni, a főbb etnikai határvonal követésével kerülhettek vissza tömb- és etnikai szigetet alkotó magyarlakta részek Magyarországhoz úgy, hogy a partiumi és erdélyi románság többségének nemzeti önrendelkezése is Románia keretei között garantálva maradt.
Az azóta eltelt évtizedek a rettentő megtorlás és etnikai tisztogatás jegyében teltek el, az etnikai viszonyok erőszakos eszközökkel történő megváltoztatásának állami politika szintjére történt emelésével, mely leplezettebb formában, de Ceausescu bukása óta mindmáig tart. Templomunkban minden úrnapi istentiszteleten emlékezünk hitünk hőseire és áldozataira, így azokra is, akik – ha rövid időre is – de visszavették azt, ami „jog és igazság, becsület, remény” szerint minket, magyarokat illet, s azokra, akik a Maniu-gárdisták, s más félkatonai alakulatok kegyetlenkedéseinek, majd kivált a Securitate által irányított magyarellenes terrorhullámnak váltak áldozataivá, csak azért, mert Isten magyarnak teremtette őket.
De nem pusztán emlékezünk és emlékeztetünk, hanem ezzel együtt másik döntő feladatunk táplálni a hitet, a reményt és a szeretetet, s annak részeként a honszerelmet a jövendő magyarjaiban. Ezért döntő üzenetként a hithősökre való úrnapi emlékezésünk záró hitvallástételét helyezem az Önök szívére, lelkébe és elméjébe: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában, hiszek egy isteni örök Igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen!”
Ennek jegyében szeretettel hívom meg Önöket 2015. szeptember 13-án, vasárnap délelőtt 10 órára, a Budapest Szabadság téri Hazatérés Temploma 75 esztendővel ezelőtti felszentelésére emlékező istentiszteletünkre, melyen a „Hazatérés” és a „Szabadság” örökmécseseket avatjuk fel, örök mementóul felidézve Wass Albert életigazságát: „A szabadság az, ha hazatérhetünk mindannyian!”
Áldást és békességet kívánok kedves Mindnyájuknak, a Lélek szabadságában megélt hazaszeretetük tanúságtételeként végbeviendő zarándoklatuk során.
Testvéri köszöntéssel:
Ifj. Hegedűs Loránt, lelkész
Budapest
