Influenza: bennünket is elér a járvány?

Influenza: bennünket is elér a járvány?

Magyarországon január 7 és 13. között 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak influenzás panaszokkal orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében. A román Egészségügyi Minisztérium szerint ugyanebben az időszakban 90 963 akut légúti megbetegedést regisztráltak Romániában, ez 21,3 százalékkal magasabb a vártnál. A járvány megelőzése érdekében Debrecenben részleges látogatási tilalmat rendeltek el a Kenézy Gyula Egyetemi kórházában. Bihar megyében eddig csak két influenzás megbetegedést igazoltak, de a legfrissebb adatok szerint az országban már halálos áldozatokat is szedett a járvány, péntekre tizennégyre emelkedett az influenzában meghalt személyek száma.   

A magyarországi Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint, az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat, mától részleges látogatási tilalmat vezettek be a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi kórházában is.

A román Egészségügyi Minisztérium szerint ugyanebben az időszakban az akut légúti fertőzések száma Romániában elérte a 90 963-at, ez 21,3 százalékkal magasabb a vártnál. Az ország több kórházában rendeltek el látogatási tilalmat. Az Országos Közegészségügyi Intézet péntek déli adatai szerint az országban tizennégyre emelkedett az influenzában meghalt személyek száma. A legutóbbi áldozat egy 71 éves, bukaresti férfi, akit A típusú influenzával diagnosztizáltak. Ő más betegségekben is szenvedett, és nem volt beoltva influenza ellen.

A legtöbb áldozatot négyet, a közeli Arad megyéből jelentették.

Bihar megyében e hét kedden és szerdán jelentették az első igazolt influenzás megbetegedéseket. Az első beteg egy 38 éves harangmezői (Hidişelu de Sus) férfi, a másik egy 3 éves nagyváradi gyerek.

A Közegészségügyi Intézet közleménye szerint a járvány megkezdődött, a következő hetekben a betegek számának növekedésére lehet számítani. Éppen ezért a megyei közegészségügyi intézetek naponta jelentik majd az újabb esetek számát. Szakemberek szerint légúti fertőzés esetén kerülni kell a közösségi tevékenységeket, és nem tanácsos antibiotikummal kúrálni a beteget. Az influenzás esetekben a szövődmények növelik az elhalálozási kockázatot, ugyanakkor néha az is előfordul, hogy olyan fiatal szervezetek is áldozatául esnek, amelyek nem szenvednek krónikus betegségben.

(forrás: denagy.hu)

Facebook
Érintő hírportál