Ingyenesen vonatozhatnak az egyetemisták, életkortól függetlenül

Ingyenesen vonatozhatnak az egyetemisták, életkortól függetlenül

Életkortól függetlenül ingyenesen utazhatnak vonattal az állami felsőoktatásban vagy akkreditált magánegyetemeken tanuló egyetemisták, döntött szerdán a szenátus.

Eddig a 26 évnél fiatalabb egyetemisták utazhattak ingyenesen a Román Vasúttársaság szerelvényein, ezután azonban életkortól függetlenül ingyenesen igénybe vehetik a vasút szolgáltatásait, amennyiben bizonyítják, hogy egyetemi hallgatók valamelyik akkreditált egyetem alapképzésén, mesterképzésén vagy doktori képzésén – számol be az Agerpres.

Az előterjesztett módosítás arra is kitér, hogy a tanügyminisztérium költségvetéséből fizetik ki a pedagógusok által bírósági úton megnyert bérkiegészítéseket. 2018-ban a bérkiegészítés 5 százalékát utalják, 2019-ben 10 százalékát, 2020-ban és 2021-ben 25-25 százalékot, majd 2022-ben 35 százalékot – olvasható a jogszabály szenátus által elfogadott módosításában.

 

Facebook
Érintő hírportál