Járványügyi intézkedések, avagy az inkompetencia átka

Járványügyi intézkedések, avagy az inkompetencia átka

Mint ismert, a kormányon belül önálló életet élő Marcel Vela belügyminiszternek, mondhatnánk azt is, hogy diszkriminatív módon, de sikerült beírnia nevét a koronavírus, valamint a román egészségügy történetébe azzal a felelőtlenséggel, amivel  a román húsvéti ünnepeket illetve a nagy tömeggel járó feltámadást kezelte (volna), ugyanis más keresztény felekezetek esetében fel sem merült a templomok megnyitása, vagy a feltámadási körmenet megtartása. Hogy Johanisszal az élen mégis visszavonulót fújtak, az csak még inkább hitelteleníti mind az eddigi, mind az elkövetkezendő járványügyi intézkedéseket. A fejetlenség, a kapkodás, a szabad, nem szabad, így szabad, úgy szabad, egyeseknek lehet, másoknak nem típusú járványkezelés már rég lejáratta magát, sőt azokat is, akik naponta hozzák az ellentmondásosnál ellentmondásosabb rendeleteket, szabályokat, amelyeket szinte már a karhatalom sem tud követni.

A megyei „operatív törzs” hitelét pedig végképp sikerült tönkretennie Pásztor Sándornak, aki a Bihar Megyei Tanács elnökeként hivatali helyzetéből adódóan a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség alelnöke is, vagyis a szükségállapotban hozott rendelkezések betartatásáért is felelős. Ám őelnöksége a kis baráti körével „példamutatóan” kiruccant lazulni a csatári tópartra, valószínűleg ellenőrizni, otthon vannak-e a halak, nem szegtek-e szabályt járvány idején. Körülbelül ennyire lehet taksálni Pásztorék kompetenciájának komolyságát mind a megyénél, mind a katasztrófavédelmi felügyelőségnél.

Ezzel a könnyelműséggel csak még inkább bizonyságot nyert az a megállapítás, hogy a számtalanszor leszerepelt, levitézlett Szövetség ezúttal is szembe megy minden társadalmi normával, nem csak politikai, de közegészségügyi téren is.

Néha bizony sántít az a mondás, hogy „akinek az Isten hivatalt ád, ád ahhoz észt is”, mint ahogy Mikszáth Kálmán írta a A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében Kopereczky báró „pajzsra emelése” kapcsán.

Lám, a megyei főemberhez sem társult ez a szerencse.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál