Jövőre is kiemelt támogatás a nemzetpolitikai célokra – prioritás a külhoni gazdaságfejlesztés

Jövőre is kiemelt támogatás a nemzetpolitikai célokra – prioritás a külhoni gazdaságfejlesztés

Az idei évhez hasonlóan jövőre is kiemelt támogatásra számíthat a nemzetpolitikai terület az Orbán Viktor vezette kormány által a budapesti Országgyűlés elé kedden beterjesztett költségvetési javaslat szerint.

A külhoni magyarságot támogató programok finanszírozását bonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő előirányzata jelentősen bővülne, az idei eredetileg előirányzott 28 milliárd forinttal (mintegy 88 millió euró) szemben mintegy 46,5 milliárd forintot tehet ki. Ebből a nemzetpolitikai célú támogatásokra 37 milliárdot, a Rákóczi Szövetség támogatására több mint egymilliárd forintot, a Határtalanul! programra az ideihez hasonló összeget, több mint 5 milliárdot, a Magyarság Háza támogatására pedig 224 millió forintot különítenének el.

Utóbbi némileg szintén magasabb az ideinél. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Orbán-kabinet több tárcájánál is megjelennek a külhoni magyarok támogatását célzó források. A legjelentősebb összeget, mintegy 34 milliárd forintot (működési és felhalmozási kiadásként) a külgazdasági és külügyi tárcánál határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására különítenék el. Szintén ez a minisztérium kezeli a csángó-magyar együttműködési programot, amelyre jövőre 532 millió forintot irányoznának elő. A Miniszterelnökség fejezetében a nemzetpolitikai tevékenység támogatására 5,42 milliárd forintot különítettek el, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet pedig az idei 1,2 milliárddal szemben több mint 1,3 milliárdos támogatásra számíthat az előterjesztés alapján.

A külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatására 420 millió forintot, a határon túli egyházi intézmények fejlesztésére 300 milliót, a külhoni és diaszpórában élő magyarság egyházi támogatására 500 milliót fordítanának. Határon túli műemlék-fejlesztésre 250 millió forintot irányoznak elő. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében a határon túli felsőoktatás támogatása 3,32 milliárd forinttal jelenik meg, a köznevelési feladatok 236 millióval, a határon túli kulturális feladatok 98 millió forinttal szerepelnek. Varga Mihály pénzügyminiszter kedden nyújtotta át a parlamentben Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a költségvetési törvény tervezetét.

MTI

Facebook
Érintő hírportál