Jubilál az érmihályfalvi nemzetközi alkotótábor

alkotótáborJubilál az érmihályfalvi nemzetközi alkotótábor

Érmihályfalván immár tizedik alkalommal nyitja meg kapuit a nemzetközi alkotótábor. A művésztelep csapatát és hírnevét általában érmelléki, Berettyó menti, nagyváradi, a külföldiek közül pedig magyarországi, szlovákiai, illetve lengyelországi festők gyarapítják.

Az alkotótábor 2007-ben indult útjára a Marcsó József Képzőművészeti Kör, a Máté Imre Városi Könyvtár, valamint a helyi önkormányzat közös szervezésében. Az első három esztendőben a helyi Philafelphia Alapítvány székhelyén táboroztak, majd az Érsemjén–Érmihályfalva határában fekvő Barantón (Csiha-kúria), ezt követően a Gyermek- és Ifjúsági Központban, később pedig a Regina panzióban. A művésztanya telephelye idén is a Regina lesz, amely a város határában, a román-magyar határátkelő felé vezető úton található.

A tábornyitóra vasárnap délután 18 órakor kerül sor a táborhelyen.

Facebook
Érintő hírportál