Jubilált a Magyar Ifjúsági Tanács

Jubilált a Magyar Ifjúsági Tanács

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) húszéves fennállását ünnepelte 2015. november 28-án Székelyudvarhelyen. A tanács a nemzeti elkötelezettségű erdélyi magyar fiatalok civil szervezeteit tömöríti, azaz a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségét (MISZSZ), a református Ifjúsági Keresztyén Egyesületet (IKE), az unitárius Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletet (ODFIE) és az Erdélyi Magyar Ifjakat (EMI).
Az ünnepség meghívottjaként Tőkés László európai képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke gratulált az ifjúsági ernyőszervezet által eddig elvégzett társadalomszervezési, közösségépítő munkához, az elért eredményekhez, külön kiemelve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor évről évre történő sikeres megrendezését. Elismeréssel idézte föl, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon más szervezetekkel egyetemben a MIT is támogatta az ő egyéni jelölését és indulását, s azóta az erdélyi magyar fiatalok képviselőjének is tekinti magát. Tőkés püspök kiemelte, hogy a tanács két egyházi hátterű tagszervezete erkölcsi és hitbéli alapot ad a tömörülésnek, amelyről elmondható: olyan értékrendszert jelenít meg és olyan közösségi élményt őriz, ami manapság már egyre ritkább. Ezen vonatkozásban említésre méltó az EMNT és a MIT közötti nézet- és értékazonosság. Tőkés László arra kérte ez alkalommal a fiatalokat, hogy támogassák az aláírásgyűjtést ahhoz a petícióhoz, amelyet egész Európa s azon belül Erdély védelmében fogalmaztak meg a magyar nemzet választott vezetői.
Az ünnepségen szintén meghívottként vett részt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki felszólalásában az ifjúságnak a nemzeti ügyekhez való pozitív viszonyulását méltatta, visszautalva azokra az évekre, amikor az erdélyi magyar közélet megpezsdítésében jelentős szerepet játszottak a MIT mai tagszervezetei. Meg is köszönte a fiatalok önzetlen segítségét és részvételét azokban az akciókban, amelyeket az évek során közösen vittek sikerre.

Székelyudvarhely, 2015. november 29.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál