Kapd el Mardel!

Kapd el Mardel!

Minden választások előtti helyezkedések, választási listázások, listamódosítások alkalmával úgy keverték-kavarták a dolgokat, hogy a hatalomra tolandó „nagyembert” mindazok, akik teljes mellbedobással támogatták, biztos befutóhelyekre, jó pozíciókba kerüljenek. Ha nem, hát tettek róla, hogy a kevésbé fajsúlyosak, de a választópolgár szemében népszerűbbek hátra, a párthoz hűségesebbek és vagyonosabbak pedig a lista élére írassanak.

A román választási törvények nem szabályozzák az önkormányzati képviselők felkészültségét, sőt az adminisztrációban való elementáris jártasságát sem, hogy egyebeket most ne említsek. Ennek megfelelően, akik azzal a szándékkal tolattak a tanácsosi listákra, hogy jó, jó, mi támogatjuk anyagiakban az „első ember” kampányát, gyalázzuk, fenyegetjük, porig alázzuk „az ellenséget”, de utána ide a jussunkat, mert ha nem, borul a bili, borul az egyezség.

Valahol itt tartanak most sok helyütt Bihar megyében. Jövőre újra választunk és alig volt lehetőség a „javak” elosztására, mert ebben a mandátumban valahogy javak sem voltak igazán, amiket úgy igazi érdekképviseleti módra el lehetett volna osztani. Ugyanis a mostani román kormány a vezető magyar párt szocdem hűségére sem tejelt az elvárások szerint.

Ha nem, hát nem. Parlamenti szinten azért akadt még néhány jó füles, ami segítette az üzletet, sőt jöttek az információk is a parlamenti törvénytervezetekről, amitől jobb „befektetés” tán nem is kell egy üzletembernek, aki egyik másik nagyember választási kampányát társ-finanszírozta.

Ám az elmúlt esztendőkben a választópolgárnak is kinyílt a szeme, megszűnt a politikai farkasvaksága, sőt az elmúlt harminc esztendő alatt a dolgokra való rálátása is úgy ahogy kialakult, így egyre nehezebb becsapni olyan klisékkel, hogy ha mi nem lennénk, utatok, iskoláitok se lenne, mert legtöbbje uniós pénzekből épült, csak a jó öreg komcsikból átvedlett vezetők és kineveltjeik tudták elhitetni eddig is a plebsszel, hogy nélkülük a Göncölszekér sem halad.

Nos, visszatérve a megelégíttetésekre, elmondhatni, hogy egyik-másik önkormányzatnál bizony nagy lett a tumultus a szerzést illetően, mivel sokan nem kapták meg a beígért jussukat, kedvezményeiket, a szerényebbjei a zsíros állásokat, jó pozíciókat. Most egyre több helyen áll a bál, a marakodás, sőt néhol már szakadásokról is szólnak a hírek. Sok helyütt még sikerül titkolni, bár nem sokáig, mert fogy az idő, a feszültség meg egyre nő. Mert ugye az nem igazság, hogy egyesek már lefölözték a magukét, mások meg csak most kaptak észbe, hogy múlik az esztendő, kitelik a becsület és semmi haszon az egészből, csak megvető választói pillantások, miegyebek.

Ám nagy léptekkel közeledik az utolsó politikai flúgos futam, az utolsó kapd el Mardel epizód. Kapaszkodik hát mindenki, ahogy tud, vagy menekülőre fogja.

Annak függvényében, ki mennyit fektetett a nagy játszmába.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál