Karantén vár azokra, akik Magyarországról lépnek be Romániába

Karantén vár azokra, akik Magyarországról lépnek be Romániába

Románia 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be szerdától a Magyarországról és másik 48 olyan országból érkezők számára, ahol az utóbbi két hétben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos száma meghaladta a romániai adatot.

Erről – és a járvány terjedését korlátozó egyéb óvintézkedésekről – hétfő esti ülésén döntött az országos járványügyi operatív törzs (CNSU). A koronavírus-járvány szempontjából veszélyes országok listáját, az úgynevezett „sárga zónát” az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hétfői adatai alapján frissítették, amely szerint Romániában minden százezer lakosra 109,6, Magyarországon pedig minden százezer lakosra 129,1 új fertőzés jutott az utóbbi két hétben.

Azokkal a tünetmentes emberekkel szemben, akik egy hét után elvégeztetik a koronavírus-tesztet és annak eredménye negatív, a tizedik napon feloldják a karanténkötelezettséget.

Nem szükséges karanténba vonulniuk a CNSU „sárga listáján” szereplő országokból érkező utasoknak akkor, ha három napnál (72 óra) rövidebb időre érkeznek Romániába és friss – legfeljebb 48 órája végzett – negatív koronavírus-tesztet tudnak felmutatni a határon.

A CNSU hétfői határozata betiltja a zarándoklatokat Romániában. A rendelkezés értelmében az egyházi ünnepségeken nem vehetnek részt más településekről érkező hívek. Ez a román ortodox egyház egyik legnépszerűbb szertartását, a jövő héten esedékes jászvásári Szent Paraschiva (Szent Piroska) zarándoklatot érinti, amelynek során más években hívek tízezrei tolongtak napokon keresztül a jászvásári székesegyház körül, hogy megérinthessék az országrész védelmezőjeként tisztelt szent ereklyéit.

A teljes lista itt tekinthető meg.

(Forrás: MTI)

Facebook
Érintő hírportál