Kávéházi szeánsz a Bémer téren

 

Kávéházi szeánsz a Bémer téren
Az EMKE-kávéház

Sokan, sokszor megénekelték már Várad meseszép nagytükrös, csillogó kávéházait, vendéglőit, most mégis induljunk el a korabeli városismertető ismeretlen szerzőjével egy kis kirándulásra a Bémer téren. Lássuk, hova is tért be a váradi közönség esténként egy kis tereferére, vacsorára a napi teremtés után.

Igen, teremtésnek nevezném azt a hatalmas munkát, amit ennek a fejlődésben megállíthatatlan, rohanó kisvárosnak minden polgára tett azért, hogy a csillogó nagyvárosok árnyékából kitörjön, és kicsiben bár, de világváros legyen. Mert váradi embernek lenni, már akkor is jelentett valamit. És a büszkeséget, a váradiságot tovább viselni illett, bárhova is vetett a sors. És vitték is, azok is, akik innen indultak el a magasságok, a Parnasszus felé, de azok is, akik csak dolgozni, világot megváltani röppentek el a Körös partjáról. De nagyon elkalandozik a váradi lélek az eredeti témától. Térjünk hát vissza, a múlt század elejére, egyenesen a Pannónia szálló elé. Szálljunk ki az automobilból, amit a szálló vezetősége bocsát a vendég rendelkezésére, éjjel nappal, természetesen sofőrrel, mérsékelt áron. A földszintes Knapp ház helyére épített, hatalmas háromemeletes épületet, csak megcsodálni lehet, hiszen az impozáns épület a tér egyik dísze lett. Guttmann József, igazi mestermunkát adott Váradnak. És ha már itt vagyunk, mielőtt kávéház és vendéglőnézőbe indulnánk, foglaljunk szobát. Mindjárt a bejáratnál a bérlő, Freifeld Mór fogad bennünket, aki mint jó gazda, máris eldicsekszik szállodája szolgáltatásaival. Szerencsére vannak szabad szobák, így foglalunk is. Vendéglátónk egy szuszra elmondja, hogy a szállodának száz, modernül berendezett szobája és négy fürdőszobája van. Aztán a boy gondjaira bíz bennünket. Nemsokára elindulunk vendéglőnézőbe.

A Pannónia szálló

A Pannónia vendéglő a régi Várad híres vendéglőinek helyét vette át. A Rózsabokor, a Komló és a Bazár eltűntek. Ezek helyett, most a Pannónia az úri közönség egyik kedvenc helye. Fehér Károly a bérlő, mindent megtesz azért, hogy ez sokáig így is maradjon. A figyelmes, gyors, pontos kiszolgálás, a vendégről való gondoskodás, ennek az embernek természetes. Ezért van az, hogy a vendéglő estéről estére tömve van vacsorázókkal, mulatozó társaságokkal. Talpalatnyi hely nincs záróráig. A kitűnő magyar és francia konyha, a mindig frissen csapolt Dreher sör, a kiváló fajborok még a legigényesebb gourmandok igényét is kielégítik.

Lépjünk ki a vendéglőből és menjünk át a lenyűgöző télikertbe, ami Nagyvárad egyik nagyszerű látványossága. A látvány vetekszik bármely nagyváros hasonló létesítményével, a magas, jól ventilált helyiségek minden kényelmet kielégítenek. Szinte minden estére jut egy-egy bankett, estély ezekbe a csodálatos termekbe, mondja a szinte észrevétlenül mellénk szegődött „kísérőnk”. Mi pedig illedelmesen megcsodáljuk a gyönyörű díszítést, a pazarul megterített asztalokat és csendesen kilépünk a fényesen kivilágított Bémer térre. Bámulhatjuk a gyönyörűséges toaletteket, a fess férfiakat, amint a fényárban úszó színház felé sétálnak, talán az esti előadásra. Mi elindulunk a Kishíd felé és máris előttünk az Elite kávéház és elegáns terasza. Láthatatlan kísérőnk már mondja is az érdekességeket, mindazt, amit tudnunk illik erről a helyről, aminek különleges szelleme van, amit az évek hosszú során, minden bérlőnek illett megtartani és továbbvinni.

Az egykori Ruszt és Nyető cukrászda helyén van az Elite, ami a nevéhez méltó is. Ez, már a teraszon észlelhető, egzotikus pálmák keretezik a terasz csodásan megmunkált asztalkáit és székeit. A legújabb iparművészeti ízléssel berendezett belső sem okoz csalódást. Mindenütt sikk és elegancia. És a bérlő Kurtág Dezső lelke is benne van itt valahogy mindenben. Látszik rajta, a hosszú évek tapasztalata. A győri Kisfaludy kávéház, a Lloyd és a Bihar minden tapasztalata benne van ebben a helyben, ami pár rövid hónap alatt elfeledtette a Ruszt és Nyető legendás, gavalléros dzsentrivilágát, Alacs és Ritter próbálkozását, Molnár Henrik Molnárda nevű sikeres próbálkozását egy hölgycukrászda létrehozásával. Valóságos zsúrképet varázsolt várad bájos hölgyeivel, a Molnárda a Bémer térre, de mindez kevés volt. És íme, nagy áldozatok, hatalmas munka árán itt az Elite, egy igazi nagyvárosi „café-restaurant” a régi cukrászda helyén, ami rövid idő alatt az úri közönség kedvelt helye lett. Elite az elitnek, mondaná a ma reklámszlogenje. És lehet, hogy mondta is, hisz a város öt napilapja ontotta a hirdetéseket.

Mi, itt most befejezzük a képzeletbeli sétát a Bémer téren. Talán majd újra kinyitjuk a városismertetőt és megkeressük a város egyéb nevezetességeit, hogy többen megismerjék ennek a csodálatos, romjaiban is gyönyörű városnak rég letűnt szellemét.

Farkas László, Nagyvárad

(Reggeli Újság)

Facebook
Érintő hírportál