Kelemen Hunor újra indul az elnöki tisztségért és egyéb kuriózumok

Kelemen Hunor újra indul az elnöki tisztségért és egyéb kuriózumok

Kelemen Hunor újra indul az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségéért a jövő évi tisztújító kongresszuson – jelentette be hétfő délelőtt a Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón.

Elgondolkodtató, hogy az egykori kommunistákat magába tömörítő párt berkeiben mennyire visszaköszön ez az „életfogytiglan (ha lehet)” státusz.

Honatyáink közül a néhai Verestóy Attila például 1990-től haláláig (2018) birtokolta, hogy ne mondjam bitorolta a szenátori bársonyszéket. Vagyis 28 évig „védte” a magyarság érdekeit s a hont, mint a román honvédség tartalékos ezredese a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottságban.

Borbély László 22 évig gyűjtötte a vagyont s a jól jövedelmező kapcsolatait, hol miniszteri, hol képviselői minőségben, hasonlatosan Kelemen Hunorhoz, aki immár 21 éve „őrködik” az erdélyi magyarok jogai felett mindenféle jól fizető kormány és parlamenti tisztségekből. Őt 2011-ben ajándékozta meg a román hatalom az ezredesi ranggal, Cseke Attila volt egészségügyi minisztert (jelenleg Bihar megyei szenátor) pedig 2008-ban avanzsálták alezredessé honi hűségéért. De sorolhatnánk még sokáig a 89 utáni erdélyi  magyar fosszíliák kitartó lojalitását a román államhatalomhoz.

A sors fintora, hogy 2012-ben az SZKT-ban ezek közül többen is felvetették egy „határon túli párt” magyarországi bejegyzését válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa is részt vett az erdélyi önkormányzati választási kampányban. A felvetést Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke helyeselte leginkább, bár később Kelemen megpróbált finomítani a dolgon, annak ellenére, hogy 2012-ben az erdélyi és a magyarországi sajtó ettől volt hangos. Érdekes történelmi esemény lett volna, ha a román hadsereg tisztjei (még ha tartalékosként is) politikai pártot alapítanak Magyarországon.

Hogy mik meg nem történtek már a politikai (had)színtéren…?

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál