Kiskereki községben már a lakossági fórumok megtartását is akadályozni próbálják

Kiskereki községben már a lakossági fórumok megtartását is akadályozni próbálják

Az Erdélyi Magyar Néppárt április 13-án, szerda este 20 órára Érkeserű település polgárait összehívva lakossági találkozót szervezett az egyik helyi vendéglátóipari egységbe, egészen pontosan – a történeti hűség kedvéért ki kell mondani – egy helyi bár teraszára. Hogy a községben a közügyekről csupán egy kocsma teraszán lehet beszélni, nem a Néppárt szégyene, annál inkább azoké a helyi vezetőké, elsősorban a polgármesteré, aki, amellett, hogy évek óta nem hívott össze falugyűléseket, a Néppárt gyűléseit is el akarja lehetetleníteni. Így volt ez már négy évvel korábban is, mikor az akkori érkeserűi falugyűlést ugyan még a kultúrházba lehetett összehívni, de az eseményt a polgármester és az általa odaszervezettek botrányba, hangos veszekedésbe fullasztották. Alig két héttel később az asszonyvásári gyűlést már a tiltott kultúrház zárt ajtói előtt, polgármesteri engedély hiányában, az utcán kellett megtartani.

 

DSCF1153

Ezúttal azonban „az összefogás jegyében” már odáig fajult a tulipános önkény, hogy Niri Alexandru RMDSZ-es polgármester, habár a gyűlésre Érkeserű lakosai kaptak meghívót, tanácsosai és tanácsos-jelöltjei társaságában, az elrettentés és az erődemonstráció nyilvánvaló szándékával érkezett ki a helyszínre. A polgármesteri sorfalat látva sokak inkább tovább álltak, azonban a gyűlést egy órás késéssel mégis el lehetett kezdeni. Sajnálatos módon, Niri Alexandru RMDSZ-es polgármester folyamatos kéretlen közbeszólásaival, fenyegető hangnemével, a már ismert forgatókönyv szerint a megbeszélést ismét hangos vitával járó botrányba fullasztotta.

Pedig megbeszélnivaló gond van éppen elég Kiskereki községben, hiszen amellett, hogy az ivóvíz-szolgáltatással állandóak a gondok, folyamatosak a közbiztonsággal és a földügyekkel kapcsolatos panaszok is. Kereki község újabban azzal tűnik ki az Érmelléken, hogy már a szemétszállítás is negyedik hónapja szünetel, arra való hivatkozással, hogy a korábbi szerződés megszűntével bonyolult a vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatása, így az összegyűlt hulladékot ki elégeti, ki behordja Székelyhídra, ki szétszórja az árokparton.

Niri Alexandru RMDSZ-es polgármester elkeseredett, dühödt viselkedése bizonyára összefüggésben van a Néppárt által a község pénzügyi gazdálkodásával kapcsolatban kikért adatok ügyével is, hiszen lehet félnivalója, ha a sorozatos kérvények ellenére, eddig semmilyen adatot nem volt hajlandó kiadni.

Összegzésképpen hitet teszünk a korrupcióellenes harc folytatása mellett, folytatjuk az önkormányzati gazdálkodás átvilágítását, rendületlenül kiállunk a megfélemlített és megzsarolt lakosság érdekei mellett, és mindent elkövetünk, hogy a hasonló, magukat mindenhatónak képzelő helyi Döbrögiket az igazságszolgáltatás az őket megillető helyre tegye.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar Megyei Szervezete

Facebook
Érintő hírportál