Kormánydöntéssel visszatérnek a megyei tanácselnökök közvetlen megválasztásához

Kormánydöntéssel visszatérnek a megyei tanácselnökök közvetlen megválasztásához

A kormány sürgősségi rendelettel módosította a helyhatósági választási törvényt, aminek értelmében a megyei tanácsok elnökeit közvetlen szavazással a szavazópolgárok választják majd meg, nem pedig a közgyűlések tagjai a soraikból.

Viorica Dăncilă miniszterelnök a hétfői kormányülés elején jelentette be, hogy mire készül a kabinet.

A miniszterelnök szerint az egyéni jelöltre szóló szavazás növelni fogja a megyei tanácselnökök legitimitását, reprezentativitását és stabilitását. A kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a megyei tanács elnökének személyéről nem a pártoknak kell dönteniük politikai tárgyalások eredményeként, hanem az adott megye szavazópolgárainak.

A 2008-as és 2012-es helyhatósági választásokon közvetlenül választottunk megyei tanácselnököt, majd 2016-ban visszatértek a korábbi közvetett rendszerhez, amikor a közgyűlés tagjai utólag választottak egymás közül elnököt. Az önkormányzati választás továbbra is egyfordulós, így minden közigazgatási egységben a legtöbb szavazatot összegyűjtő jelölt kerül a községháza, városháza vagy megyei tanács élére, függetlenül attól, hogy megszerezte-e voksok legalább felét.

(agerpres)

Facebook
Érintő hírportál