Kormánypénzből újíttatnák fel a katolikusoktól elperelt váradi palotát

Kormánypénzből újíttatnák fel a katolikusoktól elperelt váradi palotát

A bukaresti kormány által biztosított forrásokból újíttatná fel a Bihar megyei önkormányzat az egykori nagyváradi pénzügyi palotát, amelyet az irgalmas rend építtetett, és korábban vissza is kapta a római katolikus egyház, ám a megyei önkormányzat egy bírósági per során megszerezte.

Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke kedden délután közölte, hogy már be is nyújtották a pályázatot a művelődési minisztériumhoz a korábban járóbeteg-rendelőként is működő, a pereskedés során viszont elképesztő mértékben leromlott állagú, a belváros szégyenfoltjává vált palota, valamint az egykori Zöldfa fogadó épületének rehabilitálására – ebben működik a megyei önkormányzat alárendeltségében működő Árkádia bábszínház. A két épületet a 2018/76-os kormányrendelet nyomán létrehozott kulturális beruházási program keretében újíttatnák fel, amelynek finanszírozására a művelődési tárcának 4,5 milliárd lej áll a rendelkezésére a 2019 és 2026 közötti időszakban.

A program részeként finanszírozható egyes műemlékek, valamint művelődési intézmények – könyvtárak, múzeumok, koncerttermek – felújítása is. Pásztor szerint a pénzügyi palota felújítása 21,6, a Zöldfa fogadóé pedig 10,3 millió lejbe kerül, ekkora összegre pályáztak a művelődési tárcánál. A pénzügyi palota sohasem szolgált kulturális intézményként, és a megyei önkormányzat a jövőben is elsősorban közigazgatási intézményként kívánja használni a katolikusoktól elperelt ingatlant: ide költöztetnék át az önkormányzat intézményeit. Ugyanakkor – hogy kulturális jelleget is kölcsönözzenek az épületnek – az első emeleten egy, a megye történetét bemutató múzeumot is berendeznének.

A római katolikus egyház számos kedvező bírósági ítélet után 2016 decemberében veszítette el az irgalmas rend által épített, az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának bérbe adott palotát. Ezt ugyan 2012-ben visszaszolgáltatták az egyháznak, de a megyei tanács a bérleti szerződésre hivatkozva megtámadta a restitúciós bizottság határozatát, szerintük ez azt bizonyítja, hogy az épület a magyar állam tulajdona volt, és a trianoni döntéssel a román állam csak átvette. A palotát a piteşti-i táblabíróság alapfokon ismét a katolikusoknak ítélte, ám a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében már megfosztotta a katolikus egyházat tulajdonától. Böcskei László nagyváradi megyés püspök korábban a Krónikának elmondta, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezik meg a jogerős bírósági döntést, illetve itthon is új pert indítanak az ügyben.

Balogh Levente / Krónika

Facebook
Érintő hírportál