Körmösnél

Körmösnél

A politikusnő szórakozott arccal szállt ki a csillogóan új, fekete BMW X5-ös terepjáróból (alapfelszereltséggel 68.842 euróba került). Lassú mozdulattal csukta be az ajtót, majd lehajtott fejjel, kimért lépésekkel kelt át a csöndes, árnyas fák szegélyezte belvárosi utca túloldalára. Vetett  még egy aggódóan szeretetteljes pillantást az impozánsan nagy, agresszív erőt sugárzó autóra, majd továbbsétált az éppen felújítás alatt álló műemléképület felé, ahol kozmetikusa és manikűröse már várta.

Nem volt nehéz időpontot szereznie – igazából évek óta nem volt az – hiszen a készséges kozmetikus megtiszteltetésnek érezte, hogy egy ilyen fontos nő tartozik a kliensi köréhez.

Az alacsony termetű, törékeny szenátor asszony nem csak a kozmetikusnál töltött kellemes órák miatt szerette ezt az utcát. Itthon érezte magát, hiszen párttársa is ebben az utcában szerzett két nagy értékű ingalant, hogy hogyan, az jobb ha sosem derül ki, mosolyodott el magában. Igaz, az első lakását meg én utaltam ki neki, gondolta kicsit büszkén, hiszen ez annak a jele volt, hogy ő idejében meglátta a potenciált a feltörekvő ifjú titánban. Kapcsolatuk azóta is jó volt, mindig megvédték egymást, ha kellett, hol a román, hol pedig a magyar kellemetlenkedőkkel szemben. Kár, hogy Sanyin nem tudtunk segíteni, pedig mindent megtettünk, hogy elsikáljuk a dolgot – gondolta szomorúan. Azt már csak magának vallotta be, hogy akkor hagytak fel Sanyi vehemens megvédésével, amikor ő maga is a célkeresztbe került a tengerparti ingatlanok miatt.

Strada Mihai Pavel, olvasta az utcanévtábla román feliratát, és erről egy nem túl szép emlék jutott eszébe. Talán ez az egy olyan utcanév volt, amit rendesen sikerült lefordítani, annak idején, mert ehhez nem is nyúltak. Milyen hülyén vette volna ki magát: Mihály Pali utca. Kapott így is évekig hideget meleget a Galaktikus Gáláért, meg a Piros tóért … elhessegette az emléket és valami vidámabbra gondolt: ma még két beszédet kell tartson a Nőszervezetben, egyet a tanzániai nők helyzetéről, egy másikat pedig a roma nők és transzgender identitású emberek elnyomása tárgyában. Lesz még egy unalmas kopjafa avatás, a hideg is kirázta a gondolatra, hogy megint a székely ruhát vegye fel. Szerencsére estére jóval kellemesebb program ígérkezik, a magyar vállalkozónők jótékonysági bálján fogja megmutatni, milyen nagylelkű is ő, ha a közösségért kell tenni.

Ehhez már meg is rendelte a ruhát Párizsból, az ékszerésze pedig külön erre az alkalomra készített egy briliáns kis nyakéket. A kozmetikus és a körmös már csak a ráadás. Csak nem szedheti ki a kaviárt a tálból úgy, hogy nincs rendesen megcsinálva a körme? A Swarovski kristályos berakást a stylistja javasolta, szerinte jól mutat a pezsgőspohárral a fotókon. Az érdekképviseletben a reprezentáció az egyik legfontosabb, ezt jól megjegyezte pályája elején. Egy előnyös címlapfotó többet ér, mint hat törvénytervezet. A gondolatsor eszébe juttatta a Bahamákon készült képeket, és erre elmosolyodott. Idén a Maldív-szigeteket nézte ki nyaralásra. Oda már új körmöt fog csináltatni, döntötte el, és legmegnyerőbb mosolyával, kissé leereszkedő modorban köszönt a kozmetikusának. Abban biztos volt, hogy ő rá szavazott.

K. Szalárdi István

 

Facebook
Érintő hírportál