Köröstárkányi cserkészek a Szegyesd völgyében

Köröstárkányi cserkészek a Szegyesd völgyében

A köröstárkányi ifjúsági cserkészegyesület augusztus végén négy napos tábort szervezett a Szegyesd völgyébe, ahol Egyed Csaba vezetésével mintegy harmincan vertek sátrat.

A Bihar hegység nyugati oldalán elhelyezkedő Szegyesd völgy, a maga több mint száz barlangjával és a völgyet lezáró csodálatos szépségű, helyenként mindössze egy méter széles Schmidl kőközzel (Schmidl Adolf geográfusról kapta elnevezését), az Erdélyi Szigethegység egyik legszebb helyszíne.

A Fekete-Körösbe torkolló Szegyesd patak híres völgyébe tábort verő cserkészek első nap felavatták a tábori zászlót, majd négy őrsre tagolódott a csapat. Minden őrs a maga sátra mellé kitűzött saját zászlóval jelezve, hogy a Bagoly, a Farkas, a Sólyom, vagy éppenséggel a Medve csapatba tartozik. Este, mivel a nagy buzgalomtól úgysem jött álom a szemekre, „zászlórablás” lett az éjszakai „műszak”, ami abból állt, hogy felváltva őrizte ki-ki a maga zászlaját. A cél pedig az volt, ki tudja ellopni az éppen elalvó őrszem mellől a „trófeát”. Ugyanakkor vissza is lehetett azt lopni, ha a másik is elaludt közben.  Reggelre a Medve őrsnek volt a legtöbb „rablott” zászlaja.

Másnap barlanglátogatás volt a program, több barlangba is felfedező túrát szerveztek, többek között a Sárkány-lyukat, a Lovak barlangját, meg a Vizes barlangot látogatták meg.

A barlangok három különböző szinten helyezkednek el a völgy aljától, azaz a patak partjától kezdve egészen fel a völgyoldalig. Voltak olyanok, amelyeket azonnal meg lehetett látni, és voltak, amelyeket keresni kellett, míg a kíváncsi csipet-csapat végre megtalálta őket.

Este tábortűzrakáshoz gyűlt a fa, körülötte népdalok szóltak, majd tűzőrzés volt a cserkészek dolga, őrizték is nagy lelkesedéssel, kettesével, felváltva, előtte újoncavató játékok (libavásár-tevevásár), utolsó napon pedig a Szegyesd patakba csaptak nagy lubickolást, s mivel a cserkészek találékonysága vitathatatlan, megtoldották a „vízi csatát” csúszdákkal is, kisebbek-nagyobbak nem kis örömére.

A kirándulást a magyar kormány támogatta a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül, melynek köszönhetően teljességgel ingyenesen tölthettek el négy tartalmas és élményekben dús napot a köröstárkányi cserkészek.

A Köröstárkányi Verbőczy Kálmán 6-os számú cserkészcsapata

Facebook
Érintő hírportál