Köröstárkányi fiatalok képviselték Partiumot a MIVIT-en

Köröstárkányi fiatalok képviselték Partiumot a MIVIT-en

Július 15. és 21. között anyaországi és határon túl élő „Magyar Ifjak” részvételével Bér-Virágospusztán került megrendezésre a V. Magyar Ifjak Világtalálkozója a „Palócok földjén”, amelyen összesen 19 ifjúsági szervezet képviseltette magát.

A rendezvény olyan programokkal várta a fiatalokat, amelyek a magyarság hagyományait, értékeit mutatták be hét napon keresztül. Brazíliából, Venezuelából, az Egyesült Államokból, Ciprusról, Olaszországból, Fehéroroszországból, Németországból, Oroszországból és a Kárpát-medence minden országából érkező fiatalok között szoros barátságok szövődtek, amelyet a sokszínű és izgalmas programokon kívül a közösen beszélt nyelv is nagyban elősegített.

Egyed Csaba vezetésével Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület 12 taja is részt vett a nemzetközi találkozón, ahol rengeteg színes programon való részvételre nyílt lehetőségük. Látogatást tehettek az Országházban, a Szent István Bazilikában, de nagy élmény volt a a Mogyoródi Aquaréna csúszdaparkban való fürdőzés is.

Leány-röplabda és fiú labdarúgó versenyeken vehettek részt – a találkozón a köröstárkányiak képviselték a Partiumot, Erdély, Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és a tengeren túliak mellett. Este borkóstoló és vacsora várta az ifjakat Gyöngyösön a Dubicz pincészetben. A partiumi köröstárkányiak első helyen végeztek a fociban, a lányok pedig negyedikek lettek a röplabda rangadón, mindkét eredménnyel a „Részek” hírnevét gazdagítva.

A rendezvény hétvégéjén volt még MIVIT-konferencia is, Maczó László, Bér polgármesteri köszöntő beszédével, közös főzés Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács segítségével – a világ bármely pontján élő magyar fiatalok bemutathatták az ottani helyi gasztronómiai szokásokat a tájegységek étel kultúráját. A köröstárkányiak a sült szalonnát és a miccset népszerűsítették, mint a tájegység legközkedveltebb eledelét.

A színház se maradhatott le a műsorpalettáról, Boka Gábor egyszemélyes színháza- Petőfi Sándor-János Vitéz című előadását láthatták az odasereglettek.

Volt táncház a Kákics zenekarral, vacsora (az elkészült ételkülönlegességeket közösen fogyasztották el), a programok fénypontja pedig Csík Zenekar koncertje volt, amit zenés táncos mulatság követett. A madárgyűrűzés is érdekes programnak bizonyult, amelyet Somoskői Péter mutatott be, a záró napon pedig vasárnapi istentiszteleten vettek részt a béri evangélikus templomban.

A találkozón való részvételt a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül tette lehetővé, amelyen a köröstárkányi fiatalok ügyességükkel, talpraesettségükkel örökre beírták nevüket a MIVIT történetébe.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál