Köszönet a pedagógusoknak és a szülőknek

Köszönet a pedagógusoknak és a szülőknek

Az új tanév kezdete előtt pár nappal időszerű és illő köszönetet mondanunk azoknak, akik a legtöbbet teszik közösségünk megmaradása érdekében. A rendkívül nehéz, sokszor embert próbáló körülmények között dolgozó pedagógus társadalom tagjait az állam ma sem becsüli meg. Ismerjük napi szintű gondjaikat, a folyamatos harcot a román oktatási rendszer mindent megbéklyózó bürokráciájával, a sokszor furcsa és érthetetlen, a felső vezetéstől érkező „elvárásokat”, a folyamatos és méltatlan bérezési gondokat, számos vidéki iskolaépületünk megszégyenítő állapotát. Ezért külön is hálával tartozunk, amiért mindent megtesznek ahhoz, hogy a bihari magyarság számára egész embereket, hasznos polgárokat és egészséges magyar öntudatú új generációt neveljenek. Köszönet illet minden bölcsődei, óvodai dolgozót és pedagógust, minden tanítót, tanárt és professzort, akik kezei alatt a jövő nemzedéke formálódik, gyarapszik testben és lélekben.

Mi, a Néppárt helyi és megyei vezetői ma még jóval kevesebbet tudunk tenni munkájuk segítésére, mint amire elengedhetetlenül szükség lenne, ugyanakkor általános oktatási állapotaink ismeretében jelentjük ki, mindent megteszünk, hogy a hasznos és időszerű változás mihamarabb bekövetkezzen.

Ugyancsak szükséges és fontos köszönetet mondanunk a szülőknek, akik a mindennapok folyamatos gondjai ellenére is vállalták a családalapítással és a gyermekneveléssel járó szép feladatokat. Mai, szélsőségesen önző, individualizmussal fertőzött világunk hamis mintái ellenére is a család és a gyermekek a valódi érték. A család egyszerre nyújt védő és óvó közeget tagjainak, illetve építő egysége kisebbségi sorba szorított erdélyi, partiumi magyar közösségünknek is. A magyar családok és az ezekben felnövekvő gyermekek jelentik megmaradásunk, folytonosságunk biztosítékát.

Köszönetet mondunk ezért a magyar szülők áldozatos felelősségvállalásáért, és arra biztatjuk őket, hogy a jövőben is magyar óvodát, magyar iskolát, magyar egyetemet válasszanak gyermeküknek. Azzal a biztos tudattal tesszük ezt, hogy habár hazai viszonyaink ma még nem kedveznek számunkra, mégsem vagyunk egymagunk, hiszen a nemzet határok feletti békés újraegyesítésének folyamata eredményes, mára már tagadhatatlan tény, a Kárpát-medencében a magyar gyermek érték és a jövőre nézve kijelenthető, magyarnak lenni jó!

E gondolatok jegyében kívánunk minden óvodába, iskolába induló gyermeknek és szüleiknek munkás, sikerekben gazdag új tanévet!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál