Kovács Gergelyt nevezte ki a pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé

Kovács Gergelyt nevezte ki a pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé

A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia.

Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is. Kovács Gergely (foto: hirmondo.ro) felszenteléséig Jakubinyi György apostoli adminisztrátorként vezeti a főegyházmegyét.

Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. 2012 februárjától ő lett Márton Áron szentté avatási ügyének a posztulátora. A Romkat.ro erdélyi egyházi portál rámutat: a Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének a 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését.

Kovács Gergely szülővárosában, Kézdivásárhelyen érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen. Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban.

Egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián tevékenykedett segédlelkészként. 1997 augusztusában visszatért Rómába, ahol a Vatikán kulturális minisztériumának számító Kultúra Pápai Tanácsának a szolgálatában állt, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán.

(hirado.hu)

Facebook
Érintő hírportál