Közel 230 ezren regisztráltak Erdélyben

Nagy József Barna, Csomortányi István

Közel 230 ezren regisztráltak Erdélyben

Sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke és Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke. Az eseményen elmondták: a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint eddig több mint 353 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált a választói névjegyzékbe, melyből közel 250 ezer erdélyi magyar állampolgár.

„A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest megkétszereződött az erdélyi regisztráltak száma Erdélyben. Fontos megjegyezni, hogy aki részt kíván venni az április 8-i magyar országgyűlési választásokon, annak legkésőbb március 24-ig kell kérvényeznie regisztrációját. Ebben a Néppárt és az EMNT munkatársai egyaránt segítenek, valamint a www.valasztas.info honlapot felkeresve, online is elvégezhető a regisztráció. Aki március 24. után kérelmezi nyilvántartásba vételét, már nem fogja megkapni levélszavazatát, s óva intünk mindenkit attól, hogy a Román Posta szolgáltatásait igénybe véve próbálja meg célba juttatni a regisztrációs ívet, vagy a későbbiek során a levélszavazatot és azonosító nyilatkozatot tartalmazó borítékot” – hangsúlyozta Csomortányi. A Néppárt megyei elnöke hozzátette: mindazok, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, nem kapnak levélszavazatot, hanem a lakcímük szerinti szavazókörben kell leadják voksukat. Amennyiben ez utóbbi eset áll fenn, érdemes szem előtt tartani, hogy április 8-án – a román húsvét miatt – nagy sorok alakulhatnak ki a határon. A korábbi tapasztalatok alapján elmondható: március 15. után várhatóak az első levélcsomagok – annak függvényében, hogy a jelöltekkel kapcsolatban beérkeznek-e óvások a magyarországi hatóságokhoz. Csomortányi István elmondta: mivel a korábbi években sok hibásan kitöltött azonosító nyilatkozatot küldtek vissza az erdélyi magyar szavazók, az EMNT és a Néppárt munkatársai és önkéntesei segítenek ezek kitöltésében – a lakcímkártyán vagy a honosítási okiraton szereplő adatok alapján. A politikus hangsúlyozta: csak a nyilatkozat kitöltéséhez nyújtanak segítséget, a borítékolásban és szavazásban nem, ugyanakkor a lezárt levélszavazatokat összegyűjtik és biztonságos körülmények között eljuttatják a konzulátusokra.

Nagy József Barna elmondta: a nagyváradi EMNT Demokráciaközpont meghosszabbított nyitvatartással – 9 és 19 óra között – várja az érdeklődőket, valamint az elkövetkezendő időben regisztrációs körutakat is szerveznek. Ennek eredményeként – március 11-én – a Belényesi-medencében lesznek jelen.

 

Facebook
Érintő hírportál