Közös összefogással tüntetnek Beke István és Szőcs Zoltán jogaiért

Közös összefogással tüntetnek Beke István és Szőcs Zoltán jogaiért

A bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán ügyében közös sajtótájékoztatót tartottak július 9-én, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi irodájában a magyar érdekképviseletek. A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei elnöke, Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, valamint Grüman Róbert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kovászna megyei tanácsának alelnöke vett részt.

Mint ismeretes, július 5-én, a bukaresti legfelsőbb bíróság 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Az ügy kapcsán a magyar érdekképviseletek összefogtak: július 7-én gyertyás felvonulást szerveztek a jogtalanul elítéltek szabadságáért. A következő megmozdulásra július 12-én, csütörtökön kerül sor 18 órától, Kézdivásárhelyen, ahova igény szerint buszos utaztatást is biztosítanak a nagyobb székelyföldi városokból (Csíkszeredai, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy). A buszokra a tüntetést szervező felek területi irodáiban lehet jelentkezni.

„Akárcsak a hétvégi Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen, itt is kihangsúlyozom: elérkeztünk egy olyan ponthoz a román állam múlt heti döntéseinek következtében, amelytől kezdve új típusú érdekérvényesítésre van szükség. Most kell kimondanunk, hogy elég volt” – közölte Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Beke István és Szőcs Zoltán igazságtalan ügye mellett megemlítette a Batthyáneum könyvtár vissza nem szolgáltatását, a Bánffy-erdők visszaállamosítását, valamint a székely zászló használatáért kirótt, közel 10.000 eurós bírságot, amellyel Péter Ferencet, a Maros Megyei Tanács elnökét büntette meg a román állam. „A magyar közösség számára az elmúlt hét döntései egy olyan pofonsorozatot jelentenek, amelyet nem érdemeltünk meg, még centenáriumi születésnapi ajándékként sem. A mindenkori román államhatalomnak el kell ismernie, immár 100 év után, hogy az erdélyi magyarság társnemzeti közösség, amely itt van már több száz éve, építeni és építkezni akar, fejlődni kíván” – hangsúlyozta ki az EMNT ügyvezető elnöke. Felszólalásából kiderült: Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke már értesítette az európai parlamenti képviselőket, valamint az európai parlament elnökét, Antonio Tajanit Beke és Szőcs ügyéről. A tüntetésen az EMNT elnöke is részt vesz. „Arra kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint legyen jelen a csütörtöki tüntetésen, Kézdivásárhelyen. A magyar közösség minden társadalmi csoportját arra kérjük: minél nagyobb erőkkel mozgósítsanak a tüntetésre” – zárta gondolatait.

Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke elmondta: „A román nemzetpolitika egy olyan útra lépett, amely nem tudjuk hova vezet. Elvittek két székelyt közülünk. Holnap ki lesz a következő? Világos, hogy azt kívánják, hogy megtorpanjunk a jogaink követelésében, és megfélemlítsék azokat a fiatalokat, akik kiállnának nemzetük ügyeiért.” Tőke a Néppárt országos elnökségének üzenetét tolmácsolta: minden erővel, energiával és tudással kiállnak a két székely fiatal mellett, nem engedve, hogy koholt vádakkal távolítsák el őket a magyar közösségből. A Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta nevében az alelnök elmondta: „Nem hagyhatjuk, hogy a fiatalok csak azért, mert demokratikus jogaikkal élve elmondták politikai véleményüket, meghurcoltassanak. Ezt nem tűrhetjük!”

Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei elnöke kiemelte: a tény, hogy egy asztalnál ül a három erdélyi magyar párt, igazolja, hogy mindenikük számára egyaránt felháborító a legfelsőbb bíróság döntése. „Példaértékű kell legyen az egész közösség számára az, hogy a két elítélt otthon várta meg az ítéletet, nem futott el, bízott saját igazában. Ezért arra kérek mindenkit, aki nem fél, hogy úgy legyen jelen csütörtökön, mintha más esetben pénteken utána is jönnének” – közölte Bálint.

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt részéről elmondta: „Száz éve akarnak minket is eltakarítani Erdélyből, azonban ez nem fog menni. Amikor összefogtunk, mindig volt eredmény is. Örvendek, hogy végre közösen egy asztalhoz ültünk, bár az alkalmat erre felháborító esemény adta, de most közösen tudunk lépni nemzeti ügyeinkért.” A csütörtöki tüntetésen, mint kiderült, a Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt is jelen lesz.

Grüman Róbert, az RMDSZ Kovásznai Megyei Tanácsának alelnöke kihangsúlyozta: a jelenlegi helyzet egy pártok feletti összefogást eredményezett, egy nemzeti ügy érdekében. „Székelyföldön nincsenek terroristák. Beke István és Szőcs Zoltán sem azok. Ezzel az ítélettel azt akarja elérni a kormány, hogy az autonómiaharc ne folytatódjon, de még mindig van több olyan demokratikus eszköz, amelyet ki lehet használni az ügy érdekében. Ezt ki is használjuk” – közölte.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál