Közös polgári bizottságot alakított az EMNT és az SZNT

Közös polgári bizottságot alakított az EMNT és az SZNT

Megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös polgári bizottsága, amely állampolgári kezdeményezésként terjeszti a bukaresti parlament elé a Székelyföld autonómia-statútumát – jelentette be hétfőn Tőkés László EP-képviselő, az EMNT és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A 11 tagú testületnek – amely Tőkés Lászlót választotta elnökévé – előbb a román parlament törvényhozási bizottságához kell eljuttatnia véleményezésre az SZNT által kidolgozott autonómiatervezetet. A beterjesztéshez szükséges százezer aláírást azt követően kezdhetik gyűjteni, hogy a tervezet megjelent a hivatalos közlönyben.
Izsák Balázs szerint a román állam szinte teljesíthetetlen feltételekhez köti azt, hogy állampolgárai maguk kezdeményezhessenek jogalkotást: az ország megyéinek negyedéből kell százezer támogatót megnyerni az ügynek úgy, hogy megyénként legalább ötezer aláírásra van szükség. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a vonatkozó törvény elfogadása óta eltelt több mint másfél évtizedben egyetlen törvényt sem hoztak állampolgári kezdeményezésre Romániában.
Az SZNT elnöke elmondta: az SZNT–EMNT közös polgári bizottsága ezért az állampolgári kezdeményezésre vonatkozó törvény és az alkotmány módosítására is javaslatot dolgoz ki. Az MTI kérdésére Izsák Balázs tisztázta: a törvénymódosítást nem tekintik előfeltételnek a székelyföldi autonómiastatútum beterjesztéséhez: ezt megpróbálják végigvinni a hatályos jogszabályok előírásai alapján.
Tőkés László úgy vélte: bár Európát inkább a bevándorlók, mint az őshonos közösségek jogai érdeklik, az erdélyi magyarság nem adhatja fel autonómiaküzdelmét. Az EP-képviselő szerint ezt a törekvést szolgálja, hogy a védnökségével alakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a magyar-román alapszerződés felülvizsgálatát kérte annak érdekében, hogy az összhangba kerüljön az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel.
Az EMNT elnöke bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amiért – bár tagja a bukaresti parlamentnek – „taktikázik” saját autonómiatervezete beterjesztésével. Emlékeztetett: az EMNT és az SZNT küldöttei júniusi együttes ülésükön határozták el: szükség esetén polgári kezdeményezéssel próbálják elérni, hogy a székelység autonómiaigénye a bukaresti parlament elé kerüljön.
Az RMDSZ tavaly szeptemberben bocsátott közvitára egy – az SZNT korábbi autonómia-statútumától függetlenül kidolgozott, attól eltérő – törvénytervezetet, amellyel a Székelyföldet magába foglaló három romániai megyének különleges jogállást biztosítana. Az RMDSZ elnöke múlt héten úgy nyilatkozott: taktikai szempontokat figyelembe véve fognak dönteni arról, mikor terjesszék a bukaresti parlament elé autonómiatervezetüket.
[MTI]

Facebook
Érintő hírportál