Kutyabőr kerestetik!

Kutyabőr kerestetik!

Köztudott, a címeres nemesi levelek kecske-, bárány- vagy borjúbőrből készített hártyára íródtak, de nem ritka esetben a finoman megmunkált kutyabőrt is felhasználták erre a célra. E társadalmi rang igazolására szolgáló, a kiváltságok forrásának tekintendő nemesi okmányt évszázadokon át féltve őrizte az arisztokrácia, de a hétszilvafás, kurta nemesnek is ez garantálta nemzedékeken keresztül az előjogait.

Napjainkban, amikor nem lehet már kitalálni olyan becsületbeli dolgot, amit ne lehetne aprópénzre váltani, a kutyabőrnek is megnőtt az ázsiója.

Köztudott az is, hogy Érmelléken, sőt Erdély-szerte is „földben utazik” a magyar. A százhektárosoktól az ezerhektárosokig, valamennyien a hely új „hűbérurainak” képzelik magukat. S ha már ekkora földterületet fel lehetett halmozni, miért ne lehetne mindjárt kastélyt is venni hozzá. Az évtizedekig húzódó restitúciós perek mesterséges elodázása majd minden újkeletű földesúrnak – főleg, ha még hatalmában is állt befolyásolni ezek kimenetelét, meghozta a várva várt eredményt. Hisz ilyen módon bagópénzen lehetett-lehet régi nemesi kúriákhoz jutni, de a több százezer eurós, árúba bocsátott kastélyoknak is hamarabb akadt gazdájuk, mint hinnénk. Az RMDSZ-es pártkatonákká vedlett hajdani kommunista vezetők alá pedig már csak a hintó hiányzik, hisz akad olyan is már, akinek derogál a luxuskocsi, hisz nem egyszer látunk napjainkban cifra batáros-kordélyos határjárót sőt, a hintós esküvők sem mennek szokatlan parádézás számba újgazdagéknál.

Így válnak az Érmelléken a Kis Miskák, nemes Kiss Mihályokká. De még ennyi sem meríti ki a siralmasság, vagy inkább a nevetségesség határát. Az aprópénzes vitézi címekkel és az előre megírt márványtáblákkal szemben, a kutyabőrnek nagyobb lett az árfolyama, mint valaha. S ha már az egykori Jókai-hős ezer forintért hozzájutott eme kiváltsághoz, miért ne juthatna hozzá „Az új földesúr” is a Móka, az Ér, a Cser vagy a Berettyó partján?

Ha az országos szintű, minden képzeletet felülmúló korrupciós attrakciókat, balkáni sumákolásokat nézzük, ezeknek a mai giccsparádéknak még a pünkösdi királyság végétől sem kell tartaniuk. Már nem állunk messze attól sem, hogy valamelyik néhai veritábilis arisztokrata család sírboltját „kilakoltassák” és beleszenderüljenek.

Mint ahogyan 2010-ben a bukaresti Marian Vanghelie szociáldemokrata pártelnök és kerületi polgármester pereputtya a Bellu temetőbéli híres Lahovari család (az 1800-as években rangos katonaemberek, egyikük román külügy-, illetve hadügyminiszter is volt) kriptájába kezdett temetkezni.

Sütő Éva

Facebook