Lakossági fórumok fiaskója Mihályfalván

Lakossági fórumok fiaskója Mihályfalván

A megyei sajtóban többször is olvasható volt a napokban, hogy Érmihályfalván a két legutóbb megtartott lakossági konzultáció (az egyik pénteken az örökzöld szemétgazdálkodási, a másik kedden, erdőmegőrzési ügyben) mekkora fiaskó volt. Többek között az áll a megyei sajtó beszámolójában, hogy pénteken a szemétgazdálkodáshoz tartozó hivatalbélieken és cégképviseleteken kívül egy tanácsos, egy lakos és egy újságíró jelentette a „kívülállókat”.

Kedden szintén „családias volt a hangulat” – írja szintén a megyei sajtó – hisz mindössze hat-hét ember lézengett a Gödör rendezvényházban a székelyhídi erdőgazdálkodás, na meg a helyhatóság embereit is beleszámítva.

A július végi csúfságos lakossági fórumnak, amelynek többek között szintén a szemétgazdálkodás és az utólagos kifizetések volt az egyik témája, meghozta a gyümölcsét. Az adófizető polgár akkor megértette, hogy kész tények elé van állítva, és csak a statiszta szerepét tölti be minden hasonló „egyoldalú megbeszélésen”. (Kérdezni közben nem lehet, mert folyamatosan ki kellett várni minden „szónok” forgatókönyv szerinti „majd csak megunják és hazamennek” féle rájátszását, ami egyébként be is következik minden alkalommal Nyakó József polgármester hosszúra nyújtott semmitmondásnál és ködösítésnél, illetve egyéb hivatalbéli tótumfaktum mesterségesen hosszúra nyújtott, szinte témához alig tartozó szóeregetésénél. De azzal is telik a fórumidő, azaz kevesebb „értékes perc” jut az okvetetlenkedőknek, kérdezőknek, ne raboljuk egymás idejét, emberek alapon.)

Nos, remélhetőleg ebből a két utóbbiból a városvezetőség is levonta a következtetést, hogy az emberekkel nem lehet csak úgy lacafacázni, ha rááldozzák idejüket a közügyekre és ahelyett, hogy ezt értékelnék és megbecsülnék, gúnyos megjegyzésekkel traktálják őket, sőt arrogánsan leszólnak nekik a magas lóról, mint ahogyan azt a július végi fórumon tette a borsi vízművek „nagyfiúja”.

Mindennek megvan az ára, mindennek megvan a hozadéka.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál