Lapít a román diplomácia, nem hajlandó magyarázatot adni az Úz-völgyi magyarellenes provokációra

Lapít a román diplomácia, nem hajlandó magyarázatot adni az Úz-völgyi magyarellenes provokációra

Hiába kérették be a román nagykövetet a budapesti külügybe.

Nem volt hajlandó magyarázatot adni a budapesti román nagykövet az Úz-völgyi katonai temető elleni román ostrom ügyében: hiába kérették be, a román diplomácia megtagadta a párbeszédet az ügyben, így Marius Lazurca nem jelent meg a külügyminisztériumban.

Erről a furcsa hozzáállásról  Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára számolt be. Az államtitkár szerint a román nagykövet a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet.

Emlékeztetett: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki „minden udvariasságon és barátságon túlmenően”, központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől – vázolta a döbbenetes helyzetet.

Elmondta, Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön.

Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés: hogyan tovább, megkérdőjeleződik Románia szándéka a jó kapcsolatok építése mellett.

A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat. Azt is elmondta: egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

Emlékeztetett: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el.

Magyar Levente nem kertelt: kijelentette, Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt a „gyalázatos esetet” és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre.

Egyébként a két külügyminiszter, Szijjártó Péter és Teodor Meleșcanu korábban telefonon egyeztetett, és  Meleșcanu igencsak furcsa kérést fogalmazott meg annak fényében, hogy román hordák támadtak a békés magyarokra: azt kérte Szijjártótól, küldjön egyértelmű üzenetet a magyar közösségnek, hogy kerüljék el a konfrontációt és a feszültségek fokozását.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál