Ma kezdődött és vasárnapig tart a kézművesvásár forgataga

Ma kezdődött és vasárnapig tart a kézművesvásár forgataga

Sok históriás könyvben, régi feljegyzésekben említik úgy a vásárokat, mint a falusi vagy a városi élet egyik legmarkánsabb eseményét. Főleg azokon a nagy vásártartó helyeken, ahol évente csak néhányszor – az évszakoknak megfelelően – gyűltek össze messzi földről, hozva ki-ki a maga mesterségének gyümölcsét, portékáját.

A 2019. június 24–30 között zajló 7. Szent László Napokat csúcsra járató hétvégén, vagyis június 28–30. között, péntektől vasárnapig ismét benépesül a nagyváradi vár belső udvara kézműves mesterekkel, iparművészekkel és termelőkkel a Hagyományok kézről kézre kézművesvásár forgatagában. Változatos termékekkel várja az érdeklődőket a közel 70 partiumi, székelyföldi, kárpátaljai, anyaországi kézműves mester. Népi ruhákat, kerámiákat, mézeskalácsokat, ékszereket, levendulából készült termékeket, hagyományos ajándék-, dísz- és használati tárgyakat, natúr készítményeket, népi játékokat vihetnek haza vásárfiaként az érdeklődők.

Napjainkban az effajta vásárok haszna, hogy a hagyományos portékákat helyezzék előtérbe a kommersz áruk ellenében, annál is inkább, mert egyediek, szépek és sokkal értékesebbek, mint a sorozatban gyártott árucikkek, továbbá választásunk számottevő anyagi és erkölcsi támogatást jelent a kézműves mesterek számára.

Mindenkit szeretettel vár a vásári forgatag!

Facebook
Érintő hírportál