Magyar filmtörténet – Vetítések a PKE-n

120eves magyar film1Magyar filmtörténet – Vetítések a Partiumi Keresztény Egyetemen

A Balassi Intézet jóvoltából 10 alkalomból álló vetítés-sorozat indul útjára január 23-án, délután 5 órától a Partiumi Keresztény Egyetemen. A hétfői eseményt Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója fogja megnyitni.
Házigazda: a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Keresztény Egyetem.

A filmalkotások minden alkalommal a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében található óriás kivetítőn lesznek megtekinthetők. A vetítésekre a belépés ingyenes.

Az első két film Uher Ödön: Mire megvénülünk (1916, néma, 64 perc) élő zongorakísérettel és Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917, néma, 40 perc) szintén élő zenével.

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet egyik fontos tevékenységi pillére a mozgóképkultúra képviselete. 2017-ben Nagyváradon egy 10 részes vetítés-sorozatban mutatjuk be a magyar filmtörténet gyöngyszemeit a nagyváradi filmszerető közönségnek, annak apropóján, hogy 2016-ban volt az évfordulója, annak, hogy 120 éve vetítették az első filmet Budapesten, illetve megnyílt az első mozi és nem utolsó sorban, hogy a Millenniumi Ünnepségek alkalmával készült el az első mozgókép Magyarországon.

A vetítések sorrendje:

FILMALKOTÁS CÍME VETÍTÉS IDŐPONTJA HELYSZÍN
1. Uher Ödön: Mire megvénülünk (1916, néma, 64 perc) élő zongorakísérettel 2017. január 23, hétfő Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
2. Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917, néma, 40 perc)  élő zongorakísérettel 2017. január 23, hétfő Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
3. Korda Sándor: Az aranyember (1918, néma, 84 perc) élő zongorakísérettel 2017. február 3, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
4. Székely István: Hyppolit, a lakáj (1931, 77 perc) 2017. február 10, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
5. Ráthonyi Ákos: Sarajevó (1940, 81 perc) 2017. március 10, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
6. Szőts István: Emberek a havason (1942, 89 perc) 2017. március 24, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
7. Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956, 90 perc) 2017. április 7, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
8. Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965, 90 perc) 2017. április 28, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
9. Makk Károly: Szerelem (1970, 85 perc) 2017. május 5, péntek Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
10. Gothár Péter: Megáll az idő (1981, 96 perc) 2017. május 18, csütörtök Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia
11. Bereményi Géza: Eldorádó (1988, 100 perc) 2017. június 8, csütörtök Partiumi Keresztény Egyetem, Városháza u. 27, Nagyvárad, Románia

 

Facebook
Érintő hírportál