Maradnak a nemzetárulók

Maradnak a nemzetárulók

Minden, csak nézőpont kérdése, szokták mondani, kedves sorstársaim. Ki honnan látja a dolgokat, úgy ítél, de megesik, hogy ferde tükör elé állítják vagy áll az ítész. Csak így történhetett, hogy magyarországi politikusok az erdélyi helyhatósági választások kapcsán azok malmára hajtották a vizet, akiket egyáltalán nem ismerhettek, illetve felületes információkra hagyatkozva tették meg kinyilatkozásaikat.

Régi szekus módszer, amit előszeretettel alkalmaz az RMDSZ már évek óta. Önmaguk eladói, a magyar közösségek elárulói sírhatták el magukat, hogy ég a talaj a lábuk alatt, nem gyűlnek össze a szavazatok. Jött hát a hathatós, most már következetes besegítés, alányúlás, ami már annyiszor kiderült, mellényúlás volt. Szükség volt rá, hiszen Szabó Ödönék nemzetárulása csak így tökélesedhet ki, érheti el céljait. Így juthatnak újra szerephez és folytathatják, amit 2000-ben elkezdtek. A magyar közösségek megosztását, rombolását.

Nem tudom hallottak e róla az illetékes magyarországi vezetők, illetve tudomásuk van e milyen helyzetbe jutott 20 év alatt a Bihar megyei, de akár az erdélyi magyar közösség? Miért veszít folyamatosan szavazatokat a látszat érdekvédelem, miért nem tud megerősödni az úgynevezett ellenzék. Mik az okok és következmények, hogy folyamatos a magyar beolvadás, fogyás, ami már olyan méreteket öltött, hogy szinte megállíthatatlan?!

Nem kell politikai zseninek, látnoknak lennie senkinek ahhoz, hogy kimondhassa, hogy az út, kijárás nélküli zsákutca. Fájó, hogy az erdélyi magyarság számára is. Talány, vagy mégsem, hogy nemzetpolitikai vezetőink és az erdélyi még maradék-szavazók mégsem akarnak változást. A hitelrontás már megtörtént itt is, ott is! Félő, hogy bekövetkezik, jelek már vannak, hogy a nemzeti oldal saját sírját ássa, ami senkinek sem jó, se itt, se ott. És mégis, a nemzetárulás folytatódik, tudattal vagy tudattalanul!

Kilőtt turul, magyarságnak épült emlékmű megcsúfolása, kocsma a magyar szórvány-kultúrházba, hogy csak néhányat említsek, nemzeti kegyhelyeink, értékeink, mint a megosztás eszközei, csak hogy Szabó Ödönék néhány nemzetépítő tettéről írjak. Igen, nem ők a nemzetárulók, hanem azok, akik nem szavaznak rájuk! Blamás és egyben hitelrontó a kiállás a nemzetárulók mellett. Különben az RMDSZ folytathatja a nemzetárulást magyar állami és olténiai szavazatokkal, biztosan összejön nekik! Ha közös az akarat, a cél, az összefogás – ha hazug is, sikerhez vezet.

Gábor Ferenc, Köröstárkány

Facebook
Érintő hírportál