Március 15-i ünnepség Nagyváradon – Meghívó

Március 15-i ünnepség Nagyváradon – Meghívó

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven, idén is gazdag és színes programmal várja az 1848 hőseire megemlékezni vágyó nagyváradi magyarokat az Erdélyi Magyar Néppárt.

A magyar forradalom és szabadságharc sorsfordító tetteire és hőseinkre való megemlékezésünknek idén is kiemelt helyszíne a Szent László tér, ahol a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, színvonalas népzenei műsorra is sor került, s ahol immár harmadik éve szabadon ünnepelhetünk nemzeti zászlónkat büszkén lobogtatva.

Megemlékezésünk ünnepi rendje a következő:

10.30 – Koszorúzás Rulikowski Kázmér sírjánál a köztemetőben
11.00 – Koszorúzás a nagyvárad-rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelynél
11.30 – Koszorúzás Petőfi Sándor mellszobránál, a Petőfi parkban
12.00 – Koszorúzás a Barátok templomának kriptájában Farszádi Kovács István síremlékénél
12.00 – Kézműves foglalkozások a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében
16.00 – Néptáncos toborzó a Magyar Polgári Egyesület szervezésében a Szent László téren, majd felvonulás nemzeti zászlók alatt Szacsvay Imre szobrához, az Ezredévi emléktérre
17.00 – Ünnepi megemlékezés Szacsvay Imre szobránál

Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Csige Sándor, Magyarország kolozsvári konzulja tolmácsolja, majd ezt követően ünnepi beszédet mond Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke.

Közreműködnek a Váradi Dalnokok, a Nagyváradi Asszonykórus és a Motolla együttes.

Szeretettel várunk mindenkit nemzeti ünnepünkön!

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Facebook
Érintő hírportál