Március idusa Érmihályfalván

Március idusa Érmihályfalván

Érmihályfalván idén is megtartják a hagyományos március 15-i emlékünnepséget, amelyre szeretettel várnak minden ünneplő magyart.
Az ünnepi program 12.30 órakor koszorúzási ünnepséggel, ünnepi beszédekkel, szavalatokkal veszi kezdetét, majd elhelyezik a kegyelet virágait Petőfi Sándor emléktáblájánál.

Itt helyezi el a helyi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselete is koszorúját.

15 órától ünnepi műsor lesz a Bartók Béla Művelődési Házban, ahol átadják a Márciusi Ifjak-díjat is. Az ünnep méltó befejezéseként a Nyíló Akác néptánccsoport és annak utánpótlás-csoportjának Öreg szív, fiatal vér című előadását tekinthetik meg.

(A koronavírusra való tekintettel az egészségügyi és a katasztrófavédelmi rendeletnek megfelelően a műsorrend változhat, amelyre idejében visszatérünk – szerk. megj.)

Facebook
Érintő hírportál