Mától nőnek a nyugdíjak

Mától nőnek a nyugdíjak

Tizenöt százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptember elsejétől, ennek költségét a kormány betervezte az idei költségvetésbe.

Marius Budai munkaügyi miniszter a hétvégén megerősítette, hogy van pénz a megemelt nyugdíjak kifizetésére, így hétfőtől már az emelt öregségi járandóságokat kézbesítik az érintetteknek.

Szeptember 1-től a nyugdíjpont értéke, aminek alapján különböző szorzók segítségével kiszámolják a nyugdíjakat, 1100 lejről 1265 lejre emelkedik, ami lényegében azt jelenti, hogy a nyugdíjak 15 százalékkal lesznek nagyobbak. Július végén Romániában 1189 lej volt az átlagnyugdíj.

A Nemzetközi Valutaalap pénteken tette közzé a Romániával kapcsolatos jelentését, amelyben azt javasolta a bukaresti hatóságoknak, hogy növeljék az adóbevételeket, csökkentsék az államháztartási és a külkereskedelmi hiányt, illetve módosítsák a júniusban megszavazott és azóta hatályba lépett nyugdíjtörvényt, amely két év alatt 70 százalékkal növelné az öregségi járandóságok.

(MTI)

Facebook
Érintő hírportál