Meddig bírja még Románia? És mire jó az neki?

Meddig bírja még Románia? És mire jó az neki?

Bírni bírja, eddig is bírta. De hogy közben hova süllyed, ez jó kérdés. Két évvel ezelőtt, minden bűnünk ellenére, a térség éllovasai voltunk. Két évtizednyi bukdácsolás és sajátságos demokrácia után Románia olyan státusz felé haladt, amilyennel ritkán rendelkezett a történelemben: a kiszámítható, tisztességes, stabil partneri státusz felé. Igen, életszínvonalunk fényévekre volt a Nyugat jólététől, igen, Közép-Európához sem hasonlíthattuk magunkat, de a külpolitikában bizalommal tekintettek ránk. Ott ültünk a játékasztalnál.

Ez volt az egyetlen piros pont; amúgy az ismert zűrzavar, bozótos, a kerek pecsét mágiája.

Azoknak pedig, akik azt vetik a Cioloş-kormány szemére, hogy semmit sem ért el rövid mandátuma alatt, jó lenne, ha egy összebogozott és összegabalyított, majd újra összebogozott és a végtelenségig újra és újra összebogozott fonalgombolyagra gondolnának – ezt hagyták hátra az előző kormányok. És hogyan jutottunk idáig? Egyszerűen: mindegyik csak azért tartott életben állami cégeket és közhasznú vállalatokat és mindenféle ügynökségeket, hogy legyen hova elhelyezni a rokonokat és a párttagokat, klienseknek, haverokat; így dugul el rendszer, így válik a bürokrácia minden akadályává.

És amióta a szocialisták a nép távolmaradásával megnyerték a választásokat, minden a feje tetejére állt. Csakhogy ezúttal már nemcsak mi, románok vagyunk benne az örvényben. Úgy tűnik, hogy a demokrácia az egész civilizált világban alku tárgyát képező szeszéllyé vált. Miért rossz ez nekünk? Előtte még volt, aki megrángassa az ingujjunkat, kaptunk egy-egy nyaklevest és félig önszántunkból, félig kényszerből mégiscsak visszatértünk az euro-atlanti integráció projektjéhez. Úgy tűnik, ennek a világnak most már vége kezd lenni, a vezetők egyre korlátoltabbak, egyszerűen műveletlenek: nem elemzés van, hanem érzelem és ravaszság, nem könyvtár, hanem beszélgetős műsor.

Ennél sokkal rosszabb – mert nálunk mindig van ilyen – az, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) élén álló banda remekül érzi magát, szabadon mozoghat, visszatérhet a kezdeti rossz szokásaihoz, azokhoz az időkhöz, amikor Rodica Stănoiu (a Năstase-kormány igazságügy-minisztere volt – a szerk.) a pártgyűlésen kérdezgette, hogy melyik aktáknak adjon „zöld utat”. Már nincs, ki megrángassa az ingujjukat, az Európai Unió amúgy sem számított túl sokat a szocialistáknak, a NATO-val még óvatosak, mert egyrészt félnek az AEÁ-tól, másrészről pedig a még szabadlábon levő, jogerősen elítélt Dragnea továbbra is reménykedhet abban, hogy szelfizhet egyet Trumppal.

Románia hamar elakad majd ezek vezetésével. Nem is tudja az ember, miben reménykedjen inkább: ha most kergetik el őket a kormányból, amennyi hülyeséget csináltak a szocialisták a törvényekben és az intézményekben, az újonnan érkezők a rendszerek újbóli reformjára kényszerülnek – márpedig ez időigényes és fájdalmas lehet, és az ostobák – sok van belőlük ebben az országban – nem a pészédéseken fogják számon kérni. Ha meg hagyod, hogy a saját fejük után kormányozzanak, akkor a Dragnea körüliek egy euró-Fehéroroszországot vagy Törökországot csinálnak ebből az országból, egyfajta fantomot, mely csak földrajzilag kacérkodik Európával.

Bár első látásra nem látszik, Románia most a saját történelmi esélyét teszi kockára – csakhogy ezúttal nem ászpókere van, hanem foul hand-je.

Sabin Gherman / Főtér 

Facebook
Érintő hírportál