Megalakult a Néppárt kiskereki községi szervezete

Megalakult a Néppárt kiskereki községi szervezete

Vasárnap délután Kiskereki községben (Kiskereki, Asszonyvására, Érkeserű) hivatalosan is megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete. Az eseményre az asszonyvásári kultúrházban került volna sor, azonban, ahogyan más hasonló, a nemzeti tábor által szervezett egyéb rendezvények esetében is előfordult már, zárt ajtó fogadta az alakuló ülésre érkezetteket, így azt egy magánháznál kellett végül megtartani. A szervezet, mint olyan, eddig is jelen volt a helyi politikai életben, hisz jelenleg két tanácsossal képviselteti magát a községi önkormányzati testületben. Az alakuló ülésen részt vett Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke is.

A frissen alakult szervezet elnökévé Barta Béla önkormányzati képviselőt választották, az alelnöki teendőket pedig Pálfi Sándor vállalta fel. A háromtagú elnökség tagja Ökrös Noémi is, aki a 2016-os helyhatósági választásokon szintén tanácsosi mandátumot nyert.

A Néppárt szervezetének jelenléte a helyi közösségi életben, illetve az önkormányzatban elengedhetetlen, mivel Kiskereki község vezetői már nem egyszer bizonyították nemtörődöm, lagymatag hozzáállásukat a sürgősnek bizonyuló (lásd a több mint egy éve megoldatlan szemétszállítási gondok) helyi problémákhoz, így a nemzeti oldal képviselete volt mindannyiszor, aki tolmácsolta a helyiek gondjait és kitartóan állást is foglalt azok megoldásának érdekében.

„A frissen alakult szervezeti keret segítségünkre lesz a Néppárt értékrendjének megjelenítésében és népszerűsítésében, ugyanakkor hatékonyabbá teszi Kiskereki község polgárainak érdekképviseletét is.

Szeretettel várunk mindenkit sorainkba, akik egyetértenek a Néppárt felvállalt elveivel, és tenni akarnak a helyi közösség boldogulásáért” – mondta mintegy zárszóként Barta Béla frissen választott szervezeti elnök, önkormányzati képviselő.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

 (Kép: Alapító tagok)

Facebook
Érintő hírportál