Megérkezett Bukarestbe Ferenc pápa

Megérkezett Bukarestbe Ferenc pápa

A katolikus egyház feje háromnapos látogatást kezd. És Csíksomlyón is ott lesz.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ünnepélyes külsőségek között fogadták Bukarestben az Henri Coandă  repülőtéren a háromnapos romániai látogatásra érkező Ferenc pápát pénteken délelőtt: a szentatyát szállító Alitalia-gép elé vörös szőnyeget gördítettek, amelynek végén Klaus Iohannis államfő és felesége, Carmen fogadták az egyházfőt.

Aki ezt követően a szintén ott várakozó római katolikus – köztük az erdélyi, partiumi és bánsági elöljárók –, görögkatolikus püspökökkel, illetve természetesen ortodox egyházi vezetőkkel is kezet fogott.

Ferenc pápa a repülőtérről az államfői rezidenciaként szolgáló Cotroceni-palotába megy, ahol Iohannis államfő hivatalos fogadóünnepséget tart a tiszteletére.

Itt a pápa beszédet tart a világi és egyházi méltóságok, a diplomáciai testület és a civil szervezetek képviselői előtt.

Délután 15:45-kor magánfogadáson találkozik az ortodox pátriárkával, majd a román ortodox egyház szinódusának képviselőivel a pátriárkatus székhelyén. A szentatyát ezután az új ortodox katedrálisban Daniel pátriárka fogadja, kölcsönösen üdvözlik egymást, majd közösen elimádkozzák a Miatyánkot.

A találkozást követően Ferenc pápa a Szent József római katolikus katedrálisban szentmisét mutat be, és szentbeszédet mond. Itt találkozik a bukaresti római katolikus érsekség híveivel és elöljáróival.

Június 1-én, szombaton Ferenc pápa fél 10-kor Bákóba indul, ahonnan 10 óra 10 perckor száll fel helikoptere Csíkszereda felé. A stadionban landol, onnan indul a csíksomlyói kegyhelyre, majd a szentmise helyszínére, ahol szentbeszédet mond.

Csíkszeredából helikopteren indul Jászvásárra, ahol a római katolikus székesegyházat látogatja meg, ezt követően a kultúrpalota előtti téren találkozik a fiatalokkal és a családokkal.

Jászvásárról este 7-kor tér vissza Bukarestbe. Másnap reggel 9-kor az Otopeni repülőtérről a szebeni nemzetközi repülőtérre, majd helikopteren Balázsfalvára utazik, ahova 9 óra 40 perckor érkezik meg. Ott keleti rítusú szentmise keretében boldoggá avatja a hét görögkatolikus vértanú püspököt.

Innen a nagyszebeni repülőtérre utazik, ahonnan visszaindul Rómába.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál